Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

KÖZMŰVEK ÉS VENDÉGLŐK A város közvilágítása a közepes nagyságú magyar városokéhoz hasonlóan változott: a 18. század végéig a jelentősebb középületek falán elhelyezett szurokfáklyától századunkra a villanyvilágításig. 1800-ban engedte meg a város, hogy magánemberek házukra éjjelre olajlámpást akasszanak: vélték így megvédik a házat a tolvajoktól. Ehhez az olajat a város adta. Az 1810-es évek végére a legjelentősebb belvárosi utcákon kandeláberes olajlámpások jelentek meg, de még 1840-ben is összesen 31 nagyobb és 9 kisebb lámpás volt a városban. Ezek költségeit a vásárok pecsenyés sátrainak adóiból és a kanálisparton termő fű fűbéréből (a kaszálási jogért fizetett bérlet) fedezték. A lámpákat 1857-ig egy, azután két felügyelő gondozta városi fizetéssel. Egyébként az 1850-es években áttértek a petróleum használatára. Jellemző apróság, hogy 1848. március 26-án, a március 15-i vívmányokért a vásártéren celebrált magyar nyelvű hálaadó mise estéjén a városban díszkivilágítást rendeltek el: minden ablakba égő gyertyát tettek. 1870-ben készült az első terv a gázgyár felépítésére, ehhez a város a mai Lenin út— Fürst Sándor utca—Béke tér körzetében ajánlott telket. A tárgyalások ekkor a vállalkozó halála miatt megszakadtak. Az új vállalkozóval a Kereskedelmi Bank kezdeményezésére 1872-ben írták alá a szerződést. Ekkor már a mai helyen, a Vízivárosban jelölték ki a telket. A létrejött Légszeszvilágítási Társulat megszerezte a várostól a közvilágítási monopóliumot 30 évre (199). 1873. január 2-án gyúltak ki a fények, s ennek örömére zeneszóval járta be a lakosság az ünnepien — 150 lámpával — kivilágított várost. A gáztársulat előbb egy brüsszeli, majd egy augsburgi cégnek eladta a gyárat és a monopóliumot ( 185). A monopólium lejárta után a közvilágítást a villanygyár működtette, de a városi gáz termelése nem csökkent, sőt a háztartásokban egyre nagyobb mértékben használták. A város vezetői már 1895 óta fontolgatták a villanytelep létrehozását. A megvalósításra azonban csak a gázgyári szerződés lejárta után került sor. 1902-ben állapodtak meg az egyik pályázóval, a Schuckert Művek magyarországi vezérképviseletével a városi vülanytelep felépítésére és koncessziós alapon való működtetésére. Lázas munka kezdődött. A villanyfény 1903-ra virradóra gyúlt ki Székesfehérvár utcáin, 800 izzó- és 20 ívlámpát világítva. (Ekkor még csak 29 lakásba vezették be!; 199). Az ipari motorok meghajtása kezdetben nem terhelte a villanygyárat, hiszen a nagyobb üzemeknek (Felmayer-gyár, Déli vasúti műhely, Weiss- és Tull-féle bőrgyár, Gázgyár, a Budapesti Gőzmalom és az Akóts-malom) saját áramfejlesztőjük volt. Meg kell hagyni, a lakosság sem és a korabeli sajtó sem fogadta a villanyvilágítást olyan lelkesen, mint annak idején a gázlángot. A lakosság megszokta a jó öreg gázlámpákat és a lámpagyújtogatókat is (173, 185). A sajtó a villanyt veszélyesnek ítélte. Olyan módon, ahogy ezt a nagy sietségben csinál-161