Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

„ORSZÁGÚT visz FEHÉRVÁRIG" Korszakunkban huzamosabb itt-tartózkodásra marasztalta Székesfehérvár szűkebb körzetéből a diákokat, tágabb, többmegyényi körzetéből a háziezedeibe (17. honvéd-, 69. gyalog-, illetve a 10. huszárezred) bevonuló katonákat, a kórházi betegeket és a vándorló iparoslegényeket. Esetleg végleges letelepedésre a vasútnál vagy a kisebb üzemekben elhelyezkedőket, vagy az ebben reménykedőket. A mai értelemben vett nagyobb tömegeket megmozgató idegenforgalom inkább csak korszakunk vége felé, az 1920-as 30-as években jelent meg, ekkor már jelentős számú idegen koptatta Fehérvár macskaköveit. Korábban elsősorban a jó vasúti közlekedés, később a balatoni főút megnyitásának (30-as évek vége) köszönhetően. Állandó vonzerőt jelentettek széles körben a híres fehérvári vásárok, melyek a főváros és a körzet városainak iparosait és kereskedőit ugyanúgy a városba vonzották, mint a környék gazdáit, de még a mezőföldi cselédeket és szegődött juhászokat is. Lássuk tehát mit kellett tudnia az elemi iskolát 1868 óta kötelezően végzett magyar átlagpolgárnak Székesfehérvárról. A század elején készült tankönyv szerint ezt: „Budapestről vasúton utazva, ennek a vidéknek nevezetesebb városait következő sorban találjuk: Székesfehérvár, a Sárvíz vidékén. Árpád házából való királyaink korában hazánk fővárosa volt és ott temették el sok jeles királyunkat. Közelében van a Velencei-tó". Nem sokkal egészült ki a tanulnivaló a 30-as évek végére sem: „A megye székhelye Székesfehérvár. Mindig központ volt. Első királyaink korában az ország székhelye volt. Ma a dunántúli vasúthálózat főcsomópontja. A vidék művelődését, népjólétét szolgálják intézményei (iskolái, könyvtára, múzeuma, árvaházai, kórháza, gyermekkórháza). Élénk az ipara is; fejlődnek gyártelepei." Hát ez bizony nem sok. Kérdés persze, hogy a mai „átlagpolgár" mit tud róla!? A távolsági közlekedést a 19. század elejétől a „társaskocsi" vagy postakocsi oldotta meg. Fehérvári vállalkozóként a Büttel, helyi szóhasználatban „Pitli" családot ismerjük, akik rendszeres gyorskocsijáratot tartottak fenn Buda és Balatonfüred felé. Boross Mihály Élményeim című írásában említi, hogy Büttel járművén tette meg az utat Pestről Székesfehérvárra 1848. március 16-án, a 15-i pesti események, a forradalom vértelen győzelmének hírével. A helyi hagyomány szerint Büttelék háza, azaz a postaállomás épülete a Sas utca (Ady Endre utca) sarkán volt, később az itt álló két házból alakult ki a Schlammadinger-ház, mely a II. világháború alatt megsérült, így lebontották (31), helyén a Kotsis Iván tervei szerinti mai házat építették (az IBUSZ-irodával). Érdekes, hogy ez a hagyomány szilárdan élt a tősgyökeres fehérváriak között, „Pitliék" itteni birtoklásának azonban semmilyen levéltári nyomát sem találjuk. 1857-ben Szűcs István és Maizer Imre kezdte meg a személyfuvarozást Pestre 26 lóval, 6 fedeles és 6 nyitott „csinos" kocsival. Pár évvel ezután mellettük a Lobmayer-cég 152