Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

években. A kortársak ez utóbbin ugyanúgy hiába keseregtek, mint ml az előbbin. A 30-as évek végének nagy építkezései már az új építészeti stílus egy-egy épületét hozták létre (Nemzeti Bank, strand, vitézi székház, egészségház, vágóhíd, új dandárparancsnokság; 74, 169). Ekkor nyitották meg az Új Várkörutat (Lenin út; 24), amelynek épületeit ekkor kezdték kialakítani, s amely a vasútállomás új épületekkel befejezett terébe torkollott (Fiúpolgári, Középfokú Mezőgazdasági Iskola, a vasútállomás átalakított épülete, Prohászka emléktemplom; 10, 11, 12). A külvárosok kiépülésének folyamatát már részben érintettem. A középkori külvárosok közül a Budai elpusztult ugyan, s csak a 18. század végétol alakult ki nagyjából ennek helyén a Felsőváros, ezt azonban korszakunkban már régi külvárosnak tudták. Csakhogy az alapvetően városias Budai külváros puszta helyén most tipikus paraszti jellegű település alakult: széles marhahajtó utakkal, paraszt-polgári portákkal, közepén üres várállással. Erre a helyzetre jellemző az a népi elnevezés, amely az 1801-től épült Felsővárosi templom két oldalán kialakított párhuzamos széles utakat még ma is „gatyaszár"utcának nevezi (210-211). Olyannyira réginek, történelminek tűnt korszakunkban ez a városrész, hogy egyes helyneveinek magyarázata is homályba veszett már. Példaként a Csutora utca—Csutora temető elnevezést említem, amelyet 1866-ban a Magyarország és a Nagy Világ című lap hasábjain már így magyaráztak: „eredetileg német származású, de most már tökéletesen megmagyarosodott lakosaival, kik átalán szőlőműveléssel foglalkozván, magyaros jó kedvet és humoros élt árulnak el, úgy, hogy még az egyik temetőt is Csutora temetőnek nevezték el, azon okból, mint egy fehérvári paraszttól magyarázatul nyerem, mert emellett elmenve, rendszerint meg szokták húzni a kotyogóst a—holtak egészségére. " A magyarázat kedves, de az igazság nyilván az, ami az 1828-as népesség-összeírásból kiderült. Ekkorra ugyanis a nagy múltú csutorás mesterséget, mint kihaltat említették. Az 1826-os, Wüstinger József által készített városfelmérés alkalmával pedig megjegyezték, hogy sokan — és éppen a Felsővároson a legtöbben, 448-an — felhagytak mesterségük vagy csekélyke földjük művelésével, és csak a szőlőművelésből éltek. E kihalt csutorás mesterség lehet az utca és a temető névadója. Wüstinger József térképén még a Tóváros nem szerepelt önálló városrészként, csak néhány ház állt benne. A város még a tóvárosi gyerekek iskoláztatására sem áldozott ekkor, a lakók maguk fizettek házanként egy tanítót. Iskola is csak 1844-ben épült itt. A Vízivárost ugyanakkor már városrészként tartották nyilván, de jóval kisebb területet foglalt még el (a Kórház utca sarkáig, a későbbi aggintézet telkéig tartott). Ettől délre, a későbbi Egettváros helyén kertek, szántóföldek, a Váraljai rét és kisebb majorok voltak (Pirosalma, Bottlik, Gaszner, Zichy). A már létező utcákban néhány ház állt. 1860 után a vasút, mint fontos városfejlesztő tényező szinte vonzotta magához a külvárosi terjeszkedést; a legdinamikusabban a Víziváros, majd a Tóváros fejlődött, az Égettváros név és önálló alakulat ezekbe olvadt bele. Ugyanekkor ezektől délre újabb, később önállósult részek alakultak; a vasútvidéken a Búrtelep, a vasúti átjárón és a sárkeresztúri sorompón túl a Sóstó felé pedig a később nevet kapott Alsóváros. Ezen a területen, bár elvileg a sorompókon túli építkezéseket a város tiltotta, már az 1890-es években adtak ki építési engedélyeket Ugyanez volt a helyzet a várostól északra a móri és palotai sorompón túl is. A komáromi vasútvonal mellett újabb tanyafuzér volt kilakulóban, a későbbi Szárazrét. Nyugat felé a Palotai külváros nem tudott terjeszkedni a sárréti mocsaras, vizenyős földek miatt. Az Öreghegyen 1864 óta minden tilalom ellenére szépecskén folyt az építkezés. Egyrészt a legszegényebbek próbáltak itt tetőt húzni a fejük fölé: itt-ott présházból átalakított házacskák kezdték benépesíteni a szőlőhegyi dűlőutakat. Másrészt a Mária-völgyben és a Fiskális úton már nyaralók, szőlőhegyi lakok álltak (216). Jankovich Ferenc így írt erről: „Ez a hegy itt a mindenkori kiszorult magyarok vidéke volt, talán még a régi várjobbágyoké, akik ezer év óta csak úgy be szoktak járni a „várba" eladni egy fél marék babot a piacon vagy egy szakajt^keserű uborkát. Mert ezek a helybeliek csak kapálták a szőlőt, ők maguk legfeljebb hitvány kis veteményeket dugdostak filoxera-ölte, tenyérnyi 149