Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)
nak az egykori jezsuita, majd cisztercita rendi, fehérváriasan a „zirci" templomot nevezték. Mindkét elnevezés eredetileg a jezsuita rend itteni tagjaihoz kapcsolódott. Ez a rend pasztorálta a török uralom alóli felszabadulás után a vegyes nemzetiségű plébánia tagjait: a házfőnök, — aki ekkor rendszerint német volt — a németeket, a magyar anyanyelvű rendtag pedig a magyarokat. A német misék eredetileg a középkori királyi bazilikához épített Mátyás-sírkápolnában voltak, a magyarok pedig a mai székesegyházban, amelyet a török után szenteltek István király tiszteletére (1777-től püspöki székesegyház). A német hívek 1786-ban kapták meg az akkor 40 éves jezsuita templomot az összedűlőben levő sírkápolna helyett. 1813-ban a cisztercita rend kapta meg a templomot, de köteles volt egy német káplánt tartani a német hívek lelki gondozására. A latinok városrésze kifejezést már nem értették korszakunkban — ami nem is csoda, hiszen 12. századi északfrancia és vallon területekről érkezett telepesekről van itt szó —, de különállása, tisztán lakónegyed mivolta még ma is feltűnik a figyelmes szemlélőnek. A mai Zalka Máté, Jókai utcákban mintha megállna a mai rohanás is: nincsenek itt jelentős boltok és hivatalok, jobbára csak lakások, legfeljebb iskolák és kulturális intézmények. (18., 19., 125— 128., 185.) A Rácváros kifejezés pedig, mégha csak egy utcára redukálódva is, reméljük most már — éppen a skanzen megvalósulása révén — fennmarad. A városi kormányzat élén a 12 tagú belső tanács és annak választott feje a főbíró, 1787 óta a polgármester állt. A sor csak egyszer szakadt meg, 1872 és 75 között a város vezetőjét is főispánnak nevezték. (1875-ben megszűnt ismét a város önálló főispánsága, azután korszakunkban a két törvényhatóságnak — város és megye — közös kinevezett vezető tisztségviselője volt.) A főbíró kifejezés mindenesetre rávilágít arra a tényre, hogy a város egyik legfontosabb kiváltsága a büntetőbíráskodás volt. A tanács azonban emellett a szabályalkotó és végrehajtó hatalmat is a kezében tartotta. A főbírót körülvevő tisztelet és megkülönböztetés a polgármesterekre is átszármazott: a főbírót magasabb helyre kellett ültetni, csendben végighallgatni, s amíg ő fel nem állt és fel nem tette a kalapját, addig az ülésnek nem volt vége, addig senki sem mehetett el. A főbíró és később a polgármester megválasztásakor meghúzták a Székesegyház harangját. A főbírói tisztség a polgármesteri létrehozása után is megmaradt, de szerepe csak a büntetőbíráskodásra korlátozódott. A városi kormányzatot a szabályalkotó tevékenységben a külső tanács segítette. Ennek élén a szószóló állt, aki közvetítette a külső tanács véleményét az eléje tárt ügyekben. A városi igazgatás legalsó fokán, az egyes városrészek élén a fertálymesterek helyezkedtek el: ellenőri, adóbehajtói, tűzrendészetl feladataik voltak. Eredetileg a három városrészben hat fertálymester tevékenykedett. Ezt a rendszert a 19. század közepén szervezték át: ekkor a két új külváros (Tóváros, Víziváros) megszervezése után kilenc negyedet alakítottak ki, mindegyikben egy fertálymesterrel. 13
