Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)
m mondta 1933-ban, a múzeum várostörténeti kiállításának megnyitóján. Ez a gondolat az 1938-as ünnepi év rendezvényeiben és a felkészülés városfejlesztő tetteiben öltött igazán testet. A város tudatos fejlesztésére igen nagy szükség volt, s nem csupán azért, hogy méltó legyen dicső múltjához; azért is, hogy el tudja tartani népességét. A város lakossága ugyanis 1830 és 1930 között majdnem megkétszereződött, addigra meghaladta a 42 ezret. A város népessége döntően a megyéből, a környező településekből való betelepedéssel növekedett, természetes szaporodása inkább lassú volt. Ez a növekedési ütem még látványosabb, ha figyelembe vesszük a főváros elszívó hatását is. A múlt század végétől, igen erősen jelentkezett az elvándorlás az ekkor világvárossá fejlődő Budapestre. A lakosság növekedésénél csak a házak száma nőtt nagyobb mértékben, majdnem négyszer annyi ház volt városunkban a tárgyalt korszak végén, mint száz évvel azelőtt. A város az 1930-as években némiképp „kilógott" a hasonló kategóriájú, középmezőnybeli városok sorából, a lakosság sajátos foglalkozási szerkezete miatt. Az őstermelők, a közlekedés, valamint a kereskedelmi és hitelélet területén foglalkoztatottak aránya igen magas volt. Sajnos ez a nagy szám egyben az iparosítás hiányát is jelzi. Székesfehérvár jelentőségét „a dicső történelmi múltban" az uralkodói hatalomhoz való különleges viszonya, fontos (Itáliába és a Szentföldre menő) szárazföldi utak metszéspontjában való fekvése, majd hadi-stratégiai szerepe (végvári mivolta és Buda védelme) határozta meg. A 18. század óta ezeknek a tényezőknek jelentősége halványulni kezdett (bár, tegyük hozzá, soha nem szűnt meg: gondoljunk csak Székesfehérvár II. világháború-beli stratégiai szerepére). Városunk ezután már nem egy ország vagy országrész életében játszik főszerepet, hanem csak szűkebb körzetéében; a településtörténet ezt úgy mondja: másodlagos, regionális központtá lesz. A szabad királyi városi jogállás, a megyei és egyházmegyei központ mivolta miatt korszakunkban elsősorban igazgatási szerepe növekedett, a tanügyigazgatásban elfoglalt helye, középiskolái, papi szemináriuma és színháza révén ehhez a közoktatási és kulturális központi funkciók járultak. Mindez természetesen azt is jelentette, hogy a városi politikát ugyan önálló törvényhatóság testületei alakították ki, de ezt nagyon sok más szempont is formálta: a vármegyéé, az egyházmegyéé, a tankerületi főigazgatóságé, a csendőrkerületé és a hadtestparancsnokságé. A szabad királyi város teljes jogú lakói a polgárok, fehérváriasan a „pógárok" voltak. Mellettük a nem teljes jogú többséget az ún. „lakók" és zsellérek képviselték. 1828-ban a 10 069 lakosból csak 1080 rendelkezett polgárjoggal. Ez a polgárság, rendi privilégiumai alapján, 1848-ig a város vezetését egyértelműen a kezében tartotta. A polgárjogot nem adogatták bőkezűen: a 19. század első évében összesen 1227 új polgár beiktatására került sor. Olyanokat is fölvettek azonban, akik egyéni érdemeik miatt nem fizettek polgárilletéket, őket „grátisz polgárok"-11
