Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
Németh, Tolsztojhoz hasonlóan, erkölcsi vonatkozású életfilozófiát hirdetett. A történelmi-társadalmi problémákra átfogóan feleletet adó, egyben azokon túlmutatni vágyó erkölcsi igény fűtötte mindkettőjüket. Tolsztoj szerint az egyén erkölcsi fejlődése és a világ üdve összefügg egymással. Németh eszmerendszerében pedig a történelmi önalakítás és a kultúrateremtés lehetőségévé tágul. Minőségideájuk a mindenkori jövőt szolgálta, az önmagát formálni akaró emberiségnek adott utópisztikus erkölcsi programot. Tolsztoj valláspótló messianisztikus humanizmusa és Németh minőségideája egyaránt az ember egyéni, egyszersmind társadalmi fejlődését kívánta elősegíteni. Tolsztoj, Toynbee, Dosztojevszkij és Ady nyomán a 1960-as években Németh megpróbálkozott a tudatos gondolkodás és a racionálisan értelmezett vallásos igény összeolvasztásával. Ahogy korábban Tolsztoj képviselt egy „filozófusi” istenhitet, utóbb a történetfilozófus Toynbee akarta „életre delejezni” a vallásos érzést a négy egyetemes világvallás öszszeolvasztásával. A pascali „ész és szív”, vagyis a racionálisan értékelő tudat és a tudatalatti vágyvilágot próbálta együtt és egyszerre kielégíteni eszméjével. Példájuk nyomán Németh László sem a vallást akarta feltámasztani, hanem az ember ilyen irányú érzelmi igényének kívánt egy racionálisan tudatos kielégítést, egyszersmind programot adni. A Simone Weilről írt tanulmánya jól mutatja, hogy minden ilyen irányú törekvést a filozófiai feldolgozása és az etika szemszögéből ítélt meg. A filozófiai feldolgozás tekintetében Simone Wielt Pascal és Kierkegaard mellé helyezte, rendszerének etikai részét pedig „más indokolással” ő is vállalta. Némethnek „A vallásos nevelésről” írt nagy tanulmánya az erkölcsi önnevelés problémáját nemcsak filozófiai tekintetben közelíti meg, hanem biológiai-pszichológiai és pedagógiai vonatkozásban is. A természettudományos gondolkodású Németh erkölcsnek voltaképp azt a „bonyolult idegi regulációt” nevezi, amely a biológiai és pszichológiai kibontakozás legmagasabb fejlődési szintjét jelzi az embernél. Végső soron az agykéreggel mint problémamegoldó szervvel és az agymunkát regulázó érzelmi élet működésével hozza összefüggésbe. Németh az erkölcsöt úgy képzeli cl, mint „ennek az ősi regulátor zónának s az agyban ezzel kapcsolatban megformálódó ideák közti állandó kölcsönhatást... ez a biológiai magja, motorja annak, amit erkölcsnek nevezünk.” Véleménye szerint, az ember fejlődését az erkölcsi érzék megjelenítése tetőzi be. Az erkölcs azt a fejlődési fokot mutatja, hogy mikor válik az „állatként élő gyermek vívódó ifjúvá”. Ehhez pedig az „ész és a szív”, a tudat és a tudatalatti egészséges összekapcsolódására van szüksége. A tudatalatti világa mint az agyműködés regulátora, nemcsak a tudat pillanatnyi problémáira reagál, hanem a benne rejlő állandókra is, és ebből következően meghatározza az ember „közérzetét.” Az emit