Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
»Jobbágyoknak volt gyermeke S polgár lett«, köveden ez álljon. Nincs nógatóbb magyar példa, Tinálatok, Németh Péterek.” A mítosz-teremtés indításait nem reménytelen kibogozni az író közvetett és közvetlen vallomásaiból. Itt mindenkor figyelmes szeretettel vették körül. A családban rászakadt kamaszkori fájó magányára a szilasiak körében fészekmeleget kapott. A korán ébredő sikervágya a Bajnok utcai otthonban és a Bulyovszky utcai reálban megszenvedett mellőzöttsége után Szilason jutott a szó szoros értelmében színpadhoz: szereplésre és zsengéi előadására. „Ez az emberiség volt az, amelyet nem kellett tanulmányoznom, ha szorongatott a szívem, rajta át beszélgettem a legkönnyebben önmagámról.” Az utóbb idézett vallomásokat igazolja az életművön végig követhető Szitásra emlékezés. Németh Lászlónál a Móricz Zsigmonddal kapcsolatban emlegetett noteszt pótolta kiváló megfigyelő és megőrző képessége a hallottakról és látottakról. Nem nagyszámú elbeszéléseinek kétharmada pályakezdő korában, de még húsz esztendő múlva is a szilasi mindennapok történeteit idézi emlékeiből. Horváthné meghal, A hajójegy, A kalap, A kurátor ítélkezik, A pajla előtt, öregek, A haldokló kulák és a Kocsiút. — Azonos korú emlékekből merít egyetlen kisregénye, a soha egész terjedelmében napvilágot nem látott Akasztófavirág. A megölt költő című versgyűjteményben azonos időben ihletett versek: a Mezőföldi táj, Palinódia a bolhásiakhoz, Péter bátya, öregapám. Az életutat összegező Irgalom a húszas évek közepén írt Télemakhosz című novellából nőtt ki évtizedek során önvallomásos legendaregénnyé. A Bodnárné őse 1926-ban a Kain és Ábel egyfelvonásosban fogalmazódott meg először. A Németh László-i jegyeket már magában hordozó Emberi színjáték tájaiban és alakjaiban ott van Szilas társadalmának bemutatása is. Tökéletességében az Iszonnyal vetélkedő Gyász hősnőjét minden szilasi olvasója felismerte. A Kocsik szeptemberben, az Iszony és nagymértékben az Alsóvárosi búcsú és az Irgalom lapjain szilasi alakokon át szól Németh László. A fiatalkori emlékek után másfél évtizeddel a Tanu-korszak végén szembesült a mítoszt teremtő író a szilasi valósággal. Ebben a találkozásban volt keserűség és kiábrándulás. Drámai emléke az Erzsébet-nap című társadalmi dráma. 1936 tavaszán írt egyik „napló tanulmánya”: a Két templom közt tele van keserűséggel, indulattal: „A mi emelkedő, gőgös búr csalá-83
