Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
megoldatlan” viszonyáról. Bekerül viszont a tanulmány módosított szövegébe az az állásfoglalás, amely szerint a népiek „csak udvariassági és szimpátia-nyilatkozatokat küldenek az ipari munkásság felé.” (Kállai Gyula: Népiség, demokrácia, szocializmus. Bp. 1943, Pannónia Könyvnyomda. 91. 1.) A könyvvel két cikkében is foglalkozik a Népszava. Takács József summázata szerint a népieknek „nehéz két urat szolgálni, nehéz demokráciát hirdetni, s ugyanakkor a szélsőjobboldali fajelmélet felé is engedményeket tenni.” (Népiség, demokrácia, szocializmus”. Dec. 8.) Nagy István is üdvözli a népi irányzat szövetkezeti elképzelései s a „cseresznyés szigetek” alakítására való törekvések elítélését, mivel azok szerinte „a nyilas ’szocializmusba’ való eltévelyedést” eredményeznék. Bár nevet, neveket nem említ Nagy István, a szövegből eléggé nyilvánvaló, hogy a „nyilas eltévelyedés” veszélyét, annak lehetőségét Németh Lászlóról is feltételezi. (Vö. Egy új könyvről, amelyet várvavártunk. dec. 12.) 1944 elején úgy fogalmaz a Népszava, hogy a munkás és paraszt demokratikus összefogás gondolatát a népi mozgalomnak csak a baloldali kisebbsége ismerte fel. A többségnek viszont felül kell vizsgálnia belső ellentmondásait. (Mód Aladár: A népiesek és a szocialista kritika. 1944. jan. 1.) A Népszava a felszabadulás előtt 1944. március 19-én, a német megszállás napján jelenik meg utoljára. * * * 1945 végén merőben más történelmi körülmények között, ám változatlanul a népiek nagy részének a kirekesztését szorgalmazva a Népszava a „vétkes” írók önbírálatát és bűnbánatát követeli, Horváth Zoltán vezércikkében (Tiszta vizet a pohárba! 1945. dec. 8.) Németh László addigi munkásságából immáron csak a ,,’mélymagyar’ és ’hígmagyar’ fertőző és fertőzött eszmevilága” említődik. 79