Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

rint ítél. Jóllehet hozzáteszi, hogy ez az „elfogult munkás (...) jó író, s erős jellem.” Ezt a közleményt követi Nagy István fönt említett Népszara-cikke, amelyre az úgyszintén kemény válasz Németh Lászlótól a Magyar Csillag február 1-i számában (tanulmánya befejező, harmadik részében) olvasható. Ebben azt veti Nagy István szemére, hogy 1942 nyarán még lelkesen gratulált ugyanahhoz a gondolatmenethez, amit „a munkásság előtt most oly süketül-vakul denunciált”. Ez olyan „lámpavas-tenor” (sic!), amit egyébként jobbról is, balról is egyként hallani. Félő, hogy ez a módszer az idegenvezetőknek kedvez.

A Nagy István és Németh László közötti vita tehát 1942 nyaráig nyúlik vissza, az első (nevezetesebb) balatonszárszói találkozóig. Nagy István itt még valóban támogatta Németh László teóriáját az „új munkásosztályról”, mivel az szerinte — miként ezt egy 1943 őszén írt cikkében meg is fogalmazza — ,.a szocialista közgazdaságtan megállapításait” támasztotta alá. (Németh László szerint ő maga ugyanazt mondotta el 1942-ben Szárszón, mint amit a Népi író első részében — Egy kis szociológia alcímmel — megírt. A kérdéses szöveg egyébként nem maradt fenn.) Nagy István szerint Németh László időközben „továbbfejlesztette” kérdéses teóriáját, s eljutott annak politikai következményéhez, a marxi szocializmus-tan kiiktatásához. Ö, Nagy István emiatt fordult szembe Némethtel a két szárszói konferencia közötti időben. (Vö. Nagy István: Ami kiderült egy népi konferencián. In: Mérték. Tanulmányok, versek, elbeszélések. [Bp. 1943] Munkásírók kiad. 45—46.1.) Németh László összetörtén írja naplójában 1943. január 26-án: „Nagy István riadója s az én válaszom után nincs kétség: afféle halálnem felé szorulok, amelytől a legjobban iszonyodom.” (Homályból homályba. II. sz. Bp. 1977. Magvető—Szépirodalmi. 516. 1.)

A Népszava — még 1843 elején — elemzőbb módon tér vissza ugyanehhez a kérdéshez, (f—s) (Földes Ferenc?: A munkásértelmiség problémája, febr. 10.) A cikkíró azt fejtegeti, hogy a Németh-féle „álközéposztály”-ra nincs szüksége a munkásságnak, minthogy az álközéposztály képtelen lenne asszimilálódni, másfelől pedig: a munkásosztály majd kitermeli a saját értelmiségét. A fejlődés célja valóban a „’munkásértelmiségi’ társadalom,” de ebben a munkásságnak és nem az „álközéposztálynak” lesz vezető szerepe — állapítja meg a cikkíró. Ez az álláspont — szemben az előzőekkel — önmaga okfejtéséhez képest is logikus, jóllehet a Németh-féle koncepciót csak elemeiben érzékeli. (Ami éppenséggel nem is csodálható, hiszen az „értelmiségi társadalom” történeti utópiája ebben az időszakban még Németh László műhelyében is csak a formálódás stádiumában van.)

1943 tavaszán-nyarán (már Sztálingrád után vagyunk!) az SZDP külön akcióprogramot dolgoz ki az értelmiséggel való szélesebb körű

75