Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
egyébként is nélkülözi az SZDP-nek az antifasiszta népfront megteremtése, kialakítása érdekében tett próbálkozásainak még csak tudomásul vételét is), valamint a Népszava erre való reagálása híven tükrözi azt az áthidalhatatlanná vált kölcsönös bizalmatlanságot, amely nemcsak Németh és a Népszava, hanem az elemeire széthullott egykori népi mozgalom legtöbb résztvevőjének és az SZDP értelmiségi politikájának, illetőleg irányítóinak a viszonyát is jellemzi. Május 10-i számában Levelek Németh László címére B. A. összeállításában négy aláírás nélküli (valószínűleg tiktiv) levelet közöl a Népszava. (Az egyik résztvevő munkásszínjátszó a Magyar Üt 1943. március 11-i számában megírja e fiktívnek látszó levelek történetét.) E levelekben öntudatos munkások fejezik ki a munkásság egészének távolságtartását Németh Lászlótól. A „Szállítómunkás” szerint Németh László „csavaros eszű” lehet, mivel gondolatai folyondárszerűen tekeregnek. Valamit akar: „Kertmagyarországot vagy mit”, de nemigen érteni az egészet. Pedig hát „nekünk munkásoknak semmi különös kedvünk sincs az .íróval’ ellenséges lábon élni”. A „Munkásszínjátszó” véleménye: „Németh László szétválasztáson kísérletezik. Mint orvos lép fel s le akar bennünket vágni arról a törzsről, ami úgylátszik, neki ellenszenves. (...) Mit ad helyette? (...) Más talajba szeretne átültem?” (Németh említett írásában ugyanis a Népszava mint jellegzetes hang, de a Tiborcféle magatartásnak csak egyik hangja említődik.) A „Munkásszínjátszónő” kétszer is elolvasta Németh beszámolóját, de nem tudja, nem érti így sem, mit is akar a szerzője. El fogja olvasni harmadszor is — írja. A Népszava álláspontját — csattanóként — „Egy proletár a hallgatóságból” foglalja össze: Németh „raffinált író (...) Remekül érti a zavarkeltést (...) Kanosaiul nézeget bennünket.” Ámde hiába is próbálja a munkásságot eltávolítani, neki más utakat mutogatni, a munkásság marad a régi, az ő saját útján. Németh László ilyen egyértelmű eltanácsolása a munkásság közeléből egybevág azokkal a bírálatokkal, amelyeket a lap az úgynevezett „parasztimádat”-tal szemben képvisel. A Paraszművelődés című cikkben (1942. július 21.) (sz. á.) (Szakasits Árpád?) azok ellen intéz támadást, akik a parasztságot teszik meg a magyar történelmi hagyományok képviselőjévé, megfeledkezve a munkásság tradícióiról. „Napjainkban — így a cikkíró — bizonyos részről valóságos parasztimádat kapott lábra, az úgynevezett népiesek már-már a bálványfaragásig jutottak el.” A kommunista munkásírónak, a népieket egyébként keményen bíráló Nagy Istvánnak kell arra figyelmeztetni, hogy a népi mozgalomban olyanok is vannak, akik a parasztság és a munkásság felemelkedéséért őszintén harcolnak. „Vigyázzunk — figyelmeztet —, nehogy ellenségnek nézzük azokat, akik tulajdonképpen egy irányban haladnak velünk.” (Nem mindent, ami hagyomány... Népszava, 1942. július 26.) 72