Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

szív szellemi és politikai törekvések fő vonulataitól vágják el a csatlakozás, avagy az általuk történő befogadás útját. S korántsem csak a kommunista emigráció vagy a hazai szociáldemokrata—kommunista baloldal megítélésében minősül szerepe negatívnak, de a polgári progresszió (pl. a Magyar Nemzet, illetőleg Szekfű Gyula köre) is kemény (nem egyszer persze emberségében is súlyosan sértő, s ezzel a visszavágás tónusát is motiváló) bírálatokkal illeti. Ennélfogva Németh László is több frontos hadakozásba bocsátkozik: maga is élezvén ezzel az amúgy is súlyosbodó ellentéteket.

Politikai-ideológiai „státusának” a progresszió részéről történő megítélését még csak rontja az a tény, hogy mint publicista a németellenes, de nemegyszer a faji eszméknek is engedő Magyar Elet és Magyar Üt lapjaira is odakényszerül, s az a mód, ahogyan őt a politikai szélsőjobb egyes orgánumai kisajátítani, illetőleg a Népszavával szemben megvédeni igyekeznek. (Oláh György írja például az Egyedül Vagyunk 1940 szeptemberi számában: „Ha valaki közel áll hozzánk a magyar írók közül, hát az éppen a Kodolányitól — Németh Lászlóig, Sinka Istvántól — Erdélyi Józsefig terjedő bátor írói kör.”)

Nem mondható szerencsés fejleménynek az sem, hogy az 1942-es Kisebbségben kötetekben Németh László újra közli néhány olyan írását is, amelyek joggal sérthették a zsidó vagy zsidó származású értelmiségi elit akkor különösen felfokozott érzékenységét. Az újra közölt címadó tanulmányban például az asszimilánsok háború utáni szerepét egyértelműen károsnak tartja, az 1918-as forradalmat tovább vivő „zsidó forradalmárainkat” — s itt név szerint Lukács Györgyöt említi — pedig úgy jellemzi, mint akiket a „kétfeledobogó szívük s az Európa felett kibomló nemzetközi forradalom füttyszava a zsidóügyért” „hisztériába” ejtett. (Eredetileg: Kisebbségben. Kecskemét 1939. 69.1.)

A Népszava újraértékelő sorozatában szerkesztőségi cikk (A narodnikiek alkonya, márc. 31.) bírálja visszamenőleg a Márciusi Frontot, mivel miután „politikai (...) útra léptek, teljesen felolvadtak a polgári pártok vizenyős ideológiájában és e pártokkal együtt meneteltek a felbomlás felé.” Erdei Ferenc (a Magyar falu kapcsán) azért kap bírálatot a Népszavában, mivel — úgymond — engedett a „korszerű politikai szólamoknak, s szembeállítja a várost a faluval. (1940. júl. 21.) E bírálatok lényege mindig ugyanaz: a népiek a munkásosztálytól elszigetelődő, külön parasztpolitikát tételeznek fel (Vö. Bars Gábor: Népi kultúra és szocializmus. 1940. aug. 3.), illetőleg, hogy a valamikori erőteljes népi mozgalom „satnyult irodalmi divattá” vált. (Vö. Losonczy Géza: Nemzedékproblémák és múló divatok. 1940. dec. 15.)

Ebben a politikai környezetben a Népszavában (a korábbi évek: 1934—1939 egyértelmű elismerésével szemben) Németh Lászlóról inkább már csak mint negatív példáról esik szó (s pamflet ízű tónusban). Pél-65