Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

ami már nélkülük, ám az ő bőrükre is végbement, ilyen kategorikusan fejezik ki. A gesztus nem ugyanaz, ám a törekvésben van rokonság, még akkor is, ha ennek sokan azok.közül, akik a látszólag kétféle vállalást a legjobb szinten valósítják meg, alig, vagy egyáltalán nincsenek tudatában. Hiszen a mozdulat a legnemesebb törekvésekben mindkét oldalról a közös föltárni valókra irányul, s a nemzedéki élmények, meg a célok, főképpen a poétikák természetes különbségei, a taktikai egymás ellen fordítás hatása ellenére is, mindkettő valamilyen helyreállítást próbál elvégezni. Csak hát, mint mindig, ezúttal is jelentkeznek az epigonok, akiknek a nyüzsgés és a reklámozás a legfontosabb, és akik a kétféle igyekezetét azzal árnyékolják be, és dobják oda a taktikai célzatú egymás ellen hangolásnak, hogy éppen a jelenre irányuló megvilágítást kapcsolják ki, ami pedig a legfontosabb a két vállalás legjobb teljesítményeiben.

Jól tudjuk, nem volt ettől mentes az irodalom fél évszázada sem. Okkal fordít ugyanerre esszéje végén Németh. Sok jelét látom, mondja, hogy a tájékozódás nagy erőfeszítései után fölbukkannak a gyors tájékozódók, s a literátorság, mely önfeláldozás volt, mint gőgös előjog jelentkezik. Próbáljuk meg ma elkerülni azt, amit annyi nagy, fölöttünk álló írónemzedék sem tudott elkerülni? Félek, hogy az ilyen kívánság: illúzió. De ha illúzió is, olyan cél van mögötte, amelyről nem szabad lemondanunk. Irodalmunkban, hosszú időre szólóan, talán most jön el az utolsó alkalom arra, hogy a másféle nemzedéki törekvésekkel, poétikákkal ugyan, ám, így vagy úgy mégis jobb irodalmat akarók, a korkérdések megvilágításáért felelősséget érző legjobbak ne egymással, hanem a közös gondokkal forduljanak szembe. A művek érdekében, a sorsunk érdekében gondolom így.

És ennyivel vissza is adom a szólamot a Vers, vagy tanulmány? befejező mondatainak. Kik alkothatják majd meg a müveket, amelyekre várunk? Németh akkori szavai ma is időszerűek. „Azok a szépírók, akik a tanulmány munkájával lépést tartottak, előnyben lesznek, s előnyben azok a tanulmányírók is, akik nem fojtották meg magukban az alkotót. A legnagyobb előnyben azonban az ifjúság van, amely látta mindezt, s tartogathatta az erejét..

57