Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

pusztíthattuk el, csak letorkolltuk, s azok tovább is velünk és ellenünk gondolkoznak, ehhez Freud módszere szoktatott hozzá.” Németh hasonlóképp „többösztönű” író, mint Illyés Gyula költőnek; „távoleső ösztönök spontán összehangoltsága”, anélkül persze, hogy prózája stílusokra hullana szét. Rousseau „érzelmi” (a vagy-vagyok alternatív könyörtelenségében megvalósuló) gondolkodásmódjával szemben a „kritikai szellem” elmeműködését tünteti ki. „Ebben a gondolatok szinte drámaian rejlődnek. Egymás mellett és egymás alatt több gondolatréteg küzd, míg vitájuk egyetlen réteggé nem darálja őket” — jellemzi. Gulyás Pál számára ezért tűnik úgy, hogy Németh László alkotói pályáján „a megölt ellenség visszajár kísérteni”. Szabó Dezső például, aki nemcsak fiatalkori eszmény, hanem a vele szakító 1928-as tanulmány és az egészségmítoszát bíráló regény után is lappangó lehetőség, akár „a múlttá rétegeződött forradalmak echózása”, újból erőre kap a Kisebbségben irodalomszemléletében. A „növés-lökések” önjellemző metaforája tehát nem a pálya kontinuus voltát vonja kétségbe, hanem az életmű halmazállapot-változásainak, az új értékek megjelenésének sebességére utal.

Az inkább gazdagodó, mint változó alkotói természetnek az ellentétek feszültségében egyensúlyt képező dinamikus regénystruktúra felel meg. Az összegező regénymodell, melynek eredetisége nem an íyira elemeiben, mint szerkezetében rejlik. Az összefoglaló hajlam konzekvenciája, hogy Németh László szándékai szerint a regényben a naturalizmus túlhaladásának a „megszüntetve megőrzés” tétele szerint kell megvalósulnia, azaz a klasszicizálás folyamatában. „Két dolog teszi a jó regényírót: az a hűség, amellyel az élethez tapad, s az a hűtlenség, amellyel az élet fölé kerekedik” — állapítja meg. A „hűség”: a naturalizmus pozitívumainak továbbélése az élet szövődésének (színtereknek, eseményeknek, modell után készült alakoknak) epikai hitelű ábrázolásában. A „hűtlenség”: olyanféle transzformáció, melyben az eszme a regényvilágot újraszervezi, „pszichológiailag rendezett életté” stilizálja.

A Németh László-regény mindhárom lehetséges szempontból szemlélve — ötvözet. Mint műfaj: a társadalmi, lélektani, mitológiai és lírai regénytípus kölcsönhatása, határértéke. Nem analógiásán, hanem — az elemek önállóságát feloldóan — egymásba átmenő szemléletmódként. A társadalom a tudat világarca benne, a lélekrajz pedig a mitikus őskép konkretizációja. A szociográfia önelvűségét, a pszichológia egyetlen formulára törekvő értelmezését és a mitológia anyagszerűségét egyaránt túlhaladón. Mint ábrázolás: ember- és sorskép szövődése. Alakrajzként „pszichoanalízis” és „pszichoszintézis” egyszerre. Az eleven „hús” mö • gött derengő „csontváz” látványa, szüntelen lélekmozgás egy archetipikus mag körül, a tudat kinetikája és a mitológiai minta sta-30