Lencsés Ferenc: Martonvásár története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 26. (Székesfehérvár, 1964)

Tanácsköztársaság idején

Felhívta továbbá a Megyei Direktóriumot, hogy „nevezett község ellá­tásáról saját hatáskörében sürgősen gondoskodjék.”22“ 1919. június 30-án a Vármegyei Közellátási megbízott a Hadi Ter­mény Rt-nál Martonwásár község részére a lisztmennyiség azonnali ki­utalását kérte, „mert már a harmadik sürgönyt kaptam, melyben a község lisztet kér”.230 A Hadi Termény Rt. közölte, hogy „a reklamált kiutalást f. hó 20-án lisztosztályunk útján már eszközöltük”.281 A Vármegyei Árvaház gyermekeinek ellátása is gondot okozott. 1919. április 13-án az árvaházi gondnok táviratban fordult a tanács­elnökhöz: „Árváinknak cipőjük nincsen. Holnap, szombaton küldötte hozza ki a 103 szám alatt kért cipőket.”232 Korbély Ede a Munkásbiztosító Intézethez címzett 1919. május 23-i levelében bejelentette: „A Művelődési Tanács f. hó 19-én tartott ülésén Eördögh Mihály árvaházi kiküldött előterjesztette, hogy az árvaházban 30 üres hely van.” Ugyanakkor az üres helyek betöltésére intézkedést kért.233 Ennek alapján jelent meg 1919. június 10-én a vármegyei hiva­talos lapban a pályázati hirdetmény, melyben felhívták a községi inté­zőbizottságokat, hogy „működésük területén tartózkodó, a közellátásra és gondozásra szoruló árvák érdekében ide f. év június 30-ig előterjesz­tést tegyenek”. „Az árvaházba csak 6 évnél idősebb és 14 évnél fiata­labb fiúk és lányok vehetőik fel. Teljesen árvák a félárvákkal szemben elsőségben részesülnek.”234 1919. augusztus 3-án a megyei intézőbizottság elnökénél a Népjóléti Népbiztosság Országos Gyermekhivatala részéről Mátis Kálmán jelent meg, s egyidejűleg bejelentette, hogy a martonvásári megyei árvaházat fent jelzett hivatal július 31-én szocializálta. Az intézőbizottság ezen be­jelentést tudomásul vette.235 Az ellenforradalom uralomrajutása után megkezdődtek a letartóz­tatások. Fejér megyében is igen sok pedagógust felfüggesztettek állásá­ból, köztük Eördögh Mihály martonvásári iskolaigazgatót is „a kom­munizmus érdekében végzett munkája” miatt.236 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom