Lencsés Ferenc: Martonvásár története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 26. (Székesfehérvár, 1964)

Tanácsköztársaság idején

hívták a község lakóit, a helyi Nemzeti Tanácsot, a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségét, a Szociáldemokrata Pártot, a Kis­gazdapártat, a Munkástanácsot, a községi képviselőtestületet. Ezen a gyűlésen határozatot hoztak és állást foglaltak a Fejér megyei ellen­­forradalom február 3-i zászlóbontóival szemben. Tiltakoztak a vár­megyei törvényhatóság összes ilyen irányú határozata ellen, amely­nek egyes pontjait is visszautasították, s hazaárulóknak bélyegezték a határozat hozóit. Eördögh Mihály, mint a népgyűlés elnöke a következő indítványt terjesztette elő: „1. A Fejér megyei törvényhatósági bizottsággal szemben a mai népgyűlésünk a mostani népkormánynak teljes és a legmesszebbme­nő bizalmát, megelégedését és támogatását biztosítja. 2. Az összes vármegyei autonómiák azonnali felfüggesztését és rö­vid időn belüli megszüntetését kívánjuk. Kérjük a belügyminisztertől, hogy a községi és törvényhatásági választásokat tegye mielőbb meg­­ejthetővé. 3. A megyei határozat hozói névszerint összeírandók és azok, va­lamint a kormánybiztos, alispán és ezek uszályhordozó tisztviselőivel szemben bizalmatlansággal viseltetünk, s kérjük a szigorú vizsgá­latot és megtorlást részükre jutalmul. 4. A vidéki községek közül is kérünk egy megválasztottat az ellen­őrzés képviseletébe bevenni. 5. Követeljük, hogy amíg ez az ellenforradalmi hangulat nem ja­vul, minden járási és községi tisztviselő mellé egy ellenőrző állítassák. 6. Tiltakozik az egész község a jelenlegi 20 tagból álló karhata­lom kirendelése ellen; annak azonnali eltávolítását követeli, mert köz­ségünkben erre szükség nincsen, mert a legnagyobb rend, nyugodtság és miunka folyik”. Fenti javaslat a népgyűlés által „legnagyobb lelkesedés közepette elfogadtatott egyetlen ellenszavazat nélkül”. A martonvásári Kisgazdapárt a határozathoz még a következe ki­egészítő javaslatot tette: „Ezen határozat írásban foglaltassák, s nemcsak a 360 tagból álló megjelent népgyűlés vezetőivel a gyűlés nevében írják alá, hanem azokkal is irattassék alá, akik községünkből a megyegyűlésen reszt­vettek, s azokkal is, akik a mai népgyűlésen részt nem vették. Tud­juk meg, s legyünk tisztában azzal, hogy a gyalázatos megyei határo­zattal kik azonosítják és kik nem magukat”. Mindkét javaslatot „a 360 tagból álló népgyűlés nevében ellen­­szavazat nélkül elfogadottnak” nyilvánították. A határozatot a népgyűlós nevében a helyi Nemzeti Tanács, a he­lyi Munkástanács, a Kisgazdapárt helyi szervezetének 2—2 tagja, a 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom