Pesti János: Pintér Károly életútja – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 24. (Székesfehérvár, 1963)

rendőrkapitányhoz utasította. Ott „megállapították”, hogy a cég a munkarend alapján járt el, mert — érveltek egy munkás panaszára, aki a fizetéséből nem tudott megélni — a törvény senkinek se parancsolhatja meg, mennyit fizessen a munkásainak.

A sztrájk 14 napig tartott. Az eredmény Pintérék győzelme lett. Kivívták a napi 60 fillér béremelést. A munkaidő reggel 6 órától este 6-ig tartott. A dolgozók helyzete ezzel egyelőre megoldódott, a munkanélküliek helyzetével azonban nem foglalkoztak.

A helyi sajtó megelégedett a sztrájk tanulságainak ilyen felszínes elemzésével:

„A jövőben is tekintetbe kell venni, hogy a szociális kérdés már annyira bejészkelődött hozzánk, hogy nagyobb mozgalmat is képes szülni, ezért a nagyipar vállalkozásainál erre előre számítani kell. Ugyanakkor a munkások igényeit — ha egyszer a vállalkozás azok jogosságáról meg van győződve, amint ezt az igények teljesítése megmutatta — ne mármár kenyértöréssel, hanem rövid úton, a munkaadó és a munkás meghasonlásának kezdeti stádiumában oldja meg a nagyiparos.’”'

Az építkezésnél mindig több munkás vált feleslegessé. Nem volt ritkaság, hogy a munkanélküliek az őrszolgálatra küldött rendőrt szidalmazták, és téglával a kezükben megfenyegették. Mások a vállalkozónak támadtak, aki rendőrséget vett igénybe. Az újság megállapította, hogy a helybeli kőművesek munkaviszonya alaposan megrongálódott, és az eddig lappangó szocializmus immár erőszakosabb mederben is kiutat talál.

Ugyanerről két hónappal később a helyi kommentár azt írta, hogy a szocializmus — a korszak gordiusi csomója — hovatovább bonyolódik, s bár megoldásán nagy elmék fáradoznak, a kérdés nemcsak hogy megfejtve nincs, de a munkásmozgalom árja egyre növekvő hullámokkal hömpölyög tova. A munkások kivétel nélkül azt hiszik, hogy a nyomor egyedüli oka a társadalom berendezkedése. Ezért ostromolják a szocialisták egyre fokozódó hévvel a társadalmi rend épületét, s ezért kerülnek olyan gyakran összeütközésbe a hatóságokkal. „Az egyént kell először megjavítani, s a viszonyok maguk is jobbra fordulnak. A tékozlókból takarékosak,... a henyékből dolgosak válnak”7 — hirdeti a hangzatos, álszent frázis.

A kőművesmunkások azonban nem mondtak le a „viszonyok” megváltoztatásának célkitűzéséről. Augusztus 17-én — az ácsmunkásokkal közösen — mintegy háromszázan, Pintér vezetésével gyűlést tartottak központjukban, a Zöldfa utcai Szűts vendéglőben. Széli Kálmán miniszterelnöksége idején, a századforduló óta — s különösen az utóbbi esztendőben — a gyűlések tartásának engedélyezését, a munkásság szervezke-9