Stigler István: Székesfehérvár nyomdászatának 150 éves története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 6. (Székesfehérvár, 1957)
Segítő Egyesülete is ennek a helyiségeibe költözött. Amikor a Munkásotthon 1909-ben megszűnt, az Egyesület a Latzkovits-féle vendéglőben rendezkedett be. A következő évben a gazdasági viszonyok alakulása miatt újabb bérrendezésre volt szükség. A tulajdonosok azonban az új bérrendszert nem fogadták el: a nyomdászoknak ismét a sztrájk fegyveréhez kellett nyúlniok. Éppen képviselő választások voltak, Székesfehérvár lakossága azonban nem jutott a választási hírekhez. A nyomdatulajdonosok összefogva, két oldal terjedelmű lapot állítottak elő. A két hétig tartó sztrájk a munkásság győzelmével zárult. Csak az Egyházmegyei Nyomda nem fogadta el a megállapodást, amelyet ettől kezdve boj kottáit a szakszervezet. A Tanácsköztársaság idején az Egyházmegyei Nyomdát államosították, annak megszűnése után a nyomda ismét az Egyházmegye birtokába került, amely magára nézve kötelezőnek ismerte el a kollektív szerződést. Az ellenforradalom a nyomdászok közül Hofstedter Imrét, Meintz Istvánt, Szkokna Pált, Dluhos Jánost és Liebermann Lászlót börtönbe vetette. A következő időszakban (1922—30) a rendőrség állandóan figyelte, zaklatta az egyesületet és tagjait. 1931-ben május elsején, mikor a nyomdászok szokás szerint kirándulást rendeztek, a rendőrök a Csúcsoshegyig kísérték őket. Pénztárkönyvüket állandóan ellenőrizték, mert a politikai menekültek segélyezése tilos volt. A harmincas évék elején a folytonos zaklatások miatt nem az Egyesület helyiségeiben, hanem egyegy tag lakásán, vagy a szabadban jöttek össze. E titkos üléseken titkos alapot létesítettek önkéntes adakozásból, politikai menekültek és átutazók segélyezésére. A harmincas évek elejének nagy válsága idején számos nyomdász maradt munka nélkül. Soikan éveken át munkanélküli segélyből tengődtek. Az egyházmegyei Vörösmarty Nyomda ebben az időben kilépett a rendezett munkabér közösségből, s hat fehérvári nyomdásza helyett idegen, nem szervezett munkásokat vett fel, akiknek a szakszervezeti díj összegével csökkentett fizetést adott.28 A munkanélküliség növekedése a titkos alap további fejlesztését tette szükségessé. A városban munkalehetőség nem volt, a munkanélküli segély a legtöbb esetben kimerült, ezt rendkívüli segély címén a külön alapból pótolták. Az átutazó nyomdászoknak sokszor csak meleg vacsorát és éjjeli szállást tudtak biztosítani a Ponty vendéglőben. Az átutazók között nem egyszer osztrák menekültek is voltak. 1949-ben az Egyesületet az új szakszervezeti törvénynek megfelelően átszervezték.25 1951-ben a szakszervezet szakmai szakszervezetté alakult.30 27
