Bányai Balázs - Kovács Eleonóra (szer.): A"Zichy-expedíció"- Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 48. (Székesfehérvár, 2013)
Bányai Balázs - Kovács Eleonóra: A "Zichy-expedíció"
THÁLIA SZOLGÁLATÁBAN 29 tői a Vörösmarty Kör támogatta.88 A Kör igazgatósága 1869 novemberében döntött úgy, hogy a városi közgyűléshez fordul egy állandó színház létesítése ügyében. A közgyűlés együttműködéséről biztosította a Vörösmarty Kört, és hamarosan telekről is gondoskodott a Zichy-ház, azaz az ebben működő Magyar Király Szálló mellett.89 A telek kérdésének rendezésével egy időben megalakult a színház tulajdonosául szervezett Székesfehérvári Színház Részvénytársulat.90 Elnöke, Szőgyény-Marich László főispán már 1870. január 11-én felhívással fordult a megye és a város közönségéhez, amelyben az építkezéshez szükséges tőke előteremtésére kérte őket. A szépen gyűlő részvények láttán a részvénytársulat áprilisban megválasztotta tisztikarát, amelybe igazgatósági tagként a néhány részvényt jegyző Zichy Jenő is bekerült.9' A színház terveit Szkalnitzky Antal és Koch Henrik pesti építészek készítették;92 az alapkő letételére - újabb adakozásra történő felhívásokat követően - 1872. augusztus 20-án került sor ünnepélyes keretek között.93 Két év múlva, augusztus 22-én, a Nemzeti Színház művészeinek, köztük Jókainé Laborfalvy Róza részvételével, Katona József Bánk bánjával nyílt meg a színház.94 Szkalnitzky Antal - Koch Henrik: A városi színház tervrajza (részlet), 1872 • Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára, Tervtár • Fotó: Gelencsér Ferenc