Bányai Balázs - Kovács Eleonóra (szer.): A"Zichy-expedíció"- Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 48. (Székesfehérvár, 2013)

Bányai Balázs - Kovács Eleonóra: A "Zichy-expedíció"

ZICHY JENŐ BIRTOKAI 19 A Ferenc József által 1860-ban kibocsátott Októberi Diploma következ­tében ismét munkához láttak az alkotmányos intézmények, így a törvény­­hatóságok is. A fiatal Zichy Jenő ekkor szolgabírói állást vállalt a Sármelléki járásban. Ezt a tisztséget azonban hamarosan egy még jelentősebb megbí­zatás követte: az 1861-es országgyűlési választásokon huszonhárom évesen a bodajki kerület képviselőjévé választották.45 Első politikusi szerepvállalá­sát az országgyűlés 1861 augusztusi erőszakos feloszlatása és az újabb ön­kényuralmi időszak eljövetele azonban meglehetősen rövid időre korlátozta. ZICHY JENŐ BIRTOKAI Amint más arisztokrata famíliák történetében is gyakran megtörtént, hogy az ifjú gróf még szülei életében önálló gazdálkodásba kezdett, úgy Zichy Jenő is még édesapja életében átvette néhány családi uradalom irányítá­sát. 1893-ban ennek köszönhetően a kezén találunk már egy 3038 katasz­teri holdas kálozi birtokot és egy kisebb, 1184 holdas uradalmat az (akkor még) Veszprém megyei Szilas-Balháson (ma: Mezőszilas). Fejérben ezenfelül püspök nagybátyja örökségéből jutott neki egy szép szelet, mégpedig az Felsőszentiván a III. katonai felmérés térképén, 1882 • Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Térképtár

Next

/
Oldalképek
Tartalom