Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Variációk - Révész Emese: Variációk Árkádiára - Változatok, kreatív átiratok, átfordítások Csók István festészetében
66 VARIÁCIÓK / IV. RÉVÉSZ EMESE: VARIÁCIÓK ÁRKÁDIÁRA IV.40. IV.41. IV.42. IV.40. Varró nő, 1905 [kát. 64.] IV.41. Züzü a tükör előtt, 1920 körül (mgt.) IV.42. Interieur (repr. 1926 Ernst Múzeum; lappang) E példák jól jellemzik Csók István képalkotói metódusát, amelyben az egyes összetevők szimbolikusjelentéssel bírnak, éppen ezért lehetséges kiemelésük és áthelyezésük más kontextusba. A motívumok némelykor egy piktogram sűrítményéhez hasonlóan tömör és állandó képi jelek, amelyek az eredetitől gyökeresen eltérő környezetbe helyezve is megőrzik idézetjellegüket. Csók festészete ebből a gondolkodásból nyeri montázsjellegét, saját, kortársai vagy a festészet klasszikusaira való utalásai, idézetei, átemelései és keresztezései csak a müvek folyamatában válnak kitapinthatóvá. A századforduló után képalkotása jellemzően szekvenciális, egyedi remekművek helyett egymásba fonódó variációk soraként értelmezhető. Némelykor e variációk összesűrűsödnek, mint a Nirvána (kát. 38.) vagy a Boszorkányok a Gellérthegyen (címváltozatai: Boszorkányszombat a Gellérthegyen, Boszorkányok tánca, XIII.8-9.) esetében, a használatban lévő kép-jelek impozáns együttesét nyújtva. E változatok teremtik meg a belső összeköttetést a népi és polgári életképek, valamint az aktkompozíciók között. A varró sokác lány egy másik változatán például a kézimunkája fölé hajoló, hímzett inget viselő figura tányérokkal, korsókkal díszített paraszti enteriőrben, egy kemence előtt jelenik meg.121 (IV.38.) A festő ugyanezt a figurát egy variáción a rózsalugasba helyezi, abba a lugasba, amelyben 1917-ben piros kabátban Züzü lányát is megfestette.122 (kát. 51., kát. 78.) A motívum játékos „átfordítása" Őcsényből a Margitszigetre egyúttal a két szereplő által megtestesített létmód között is párbeszédet kezdeményez. A rózsalugas az a szimbolikus hely, amely közös nevezőre hozza a sokác nőt és a gyermeklányt, egyazon Paradicsomkert megszentelt lakóivá téve őket. A varrogató lány egy újabb kompozíción ismét enteriőrben jelenik meg, de az etnográfiailag behatárolt sárközi környezetet ezúttal semleges, virágokkal díszített üveges terasz váltja fel.123 Ugyanez a terasz más vonatkozásban már szerepelt Csóknál, hiszen 1905- ben a Párizsban festett Ablaknál című képének is a színtere volt.124 A kompozíciót puhább, lazább ecsetkezeléssel 1911 körül - immár itthon - megismételte.'25 Ebbe a fényteli, virágokkal ékesített enteriőrbe helyezi el a varrogató sokác lány alakját.126 Pasticcio: a holland közjáték A motívumkeresztezések egymásba forduló sorának szemlélője lassanként úgy érezheti magát, mint egy forgószínpad nézője: azonos színtér, sebesen változó díszletekkel, cserélődő jelmezekkel. A sokác konyhát puritán holland polgárenteriőr váltja fel, a fekete csíkos ujjú fehér vászoninget prémmel szegélyezett bordó bársonykabátka, (kát. 64.) Ugyanaz a mozdulat, ugyanaz a bájos női arc, csak háromszáz évvel korábbi miliőt idézve. Rokon emellett a jelenet moralizáló jelentésköre, hiszen a kortárs falusi konyha és a holland polgári enteriőr egyaránt egy térben és időben távoli, ideális létmód metaforája. A modern világ által kikezdett hagyományos női szerepek, a jólétet és belső megnyugvást sugárzó otthon vágyképei ezek. Problémamentes „párhuzamos világok", amelyekhez számos hasonlót teremtett a saját jelenével meghasonlott századforduló szimbolista művészete. E vonatkozásban a biedermeier, rokokó és a holland divat azonos tőről metszett, és lényegét tekintve alig különbözött a vidéki élet frissen megkonstruált Paradicsomkertjeitől.127 Csók otthonosan mozgott e századfordulós árkádiák változatos díszletei között. Képein ötletgazdag változatokban szcenírozta újra az„alternatív kisvilágok"sorát, csakhogy a makulátlan rend és derű álomképei csillapítsák a mögöttük meghúzódó, emésztő nyugtalanságot, a folytonos elvágyódást. A holland képek artisztikusan elrendezett színpadának szemfényvesztő játéka ritkán tárul fel olyan egyértelműen, mint az 1902-ben festett Reggelinél című jeleneten. (kát. 63.) Prémes kabátkájában a fehér abroszos asztalnál ülő hölgy mögött nem a megszokott polgári enteriőr fogad, hanem egy nagytávlatú táj látványa tárul fel. A háttérben halványan kivehető, dicsfénynyel övezett, tülekedő alakok csoportja nehezen értelmezhető e szelíd életképi mozzanattal társítva. A két zóna viszonya világosabbá válik, ha tudjuk, hogy a háttér a művész egy korábbi festményének részlete. A szóban forgó Csók-kép pedig nem más, mint Pinturicchio Keresztvitel című festménye után készült nagyméretű másolat.128 Saját alkotás, mi több egy klasszikus mű-
