Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Pályakép - Molnár Eszter Edina: Csók István retrospektív alkotói imászépítése. Önéletírás az útkeresés éveiről
42 PÁLYAKÉP/ III. CSÓK ISTVÁN VISSZAEMLÉKEZÉSE DIÁKÉVEIRE III.5. * ez esetben helyes magyarság. (Csók István beszúrása az eredeti szövegben.) III.5. A Budai Főreáliskola (ma Toldy Ferenc Gimnázium) épülete De most már aztán térjünk vissza a kedves, az aranyos várba. Hol is hagytuk el? Akárhol, csakhogy megint itt vagyunk. Siessünk a várszínházba. Figaro házasságát adják. Márkus Emília Cherubini Már délután két órakor felszokták nyitni a várszínház kapuit. A tömeg, mely idáig kivül szorongott, őrült versenyfutásban zudult fel a karzatra. Kreutz Jóska, Zierer Árpád, Balogh Gyuszi ért fel mindig elsőnek. Övék is lett a három legjobb hely, sőt több, mert ismeretségkötés reményében garmadával foglalták le a helyeket. Persze én is. Aztán mint egy nagy család, csupa ismerős-ismeretlen, üldögéltünk ott, csoportokra oszolva. A mamák harisnyát kötöttek. A fiatal asszonyok, lányok horgoltak, hímeztek. Előkerült egy egy sonkás zsemlye, kuglóf vagy dióspatkó. Mindenütt folyt a traces. Ártatlan emberszólás, mi egyébb. Kreutz Jóska Lovászy Irmát sóhajtozta. Csak ne lenne ma is üres a páholy. Múlt héten a foga fájt. Zierer Árpád ideálja a szép Fornarina volt. No, nem a Raffael hires modellje. így hívtuk az országházutcai pékkisasszonyt. Kuhn papa három lányával egy szemközti páholyban szokott ülni. Végh llonkáék a földszinten, közel a színpadhoz. Több névre nem emlékszem. Hopp, de mégis. Volt még a karzaton egy hatalmas germán szépség. Mea culpa. Én hoztam*magammal hogy még itt is velefoglalkozhassam. Menyasszony létére tűrte, sőt megkövetelte hogy az egész reáliskola törje magát érte. Neve Dorothea. Vőlegénye az a Hermann, akit vele együtt Goethe énekelt meg átkozottul nehezen emészthető hexameterekben. Némi kárörömmel, - ami jólesett - konstatáltam hogy Goethe zsenije nem bír konkurrálni a várszínház karzatának egy ismeretlenjével sem. Nem csoda, hisz közülök akármelyik jobban lekötötte érdeklődésünket még Mayer professor egyenleteinek két ismeretlenjénél is. Lassankint kivilágosodott a nézőtér. A színház megtelt. Csöngettek. Figaro a színpadra lépett. Előadás után csudaszép májusi éj borult a várra. A hold versenyt ragyogott a csillagokkal. Bárányfelhők fátyolozták el néha az eget.Tán csak azért hogy még sejtelmesebb legyen a Margitsziget sötét foltja, a mint szenvedélyes csókban olvad össze a Dunával. Képtelen voltam lefeküdni, pedig másnap ohjaj Bodnárnak fogok felelni. Vájjon alszik e már Kuhn Toncsi? Aznap oly bájos mosollyal honorálta a selyemhernyóinak hozott eperfalevélcsomót hogy olthatatlan vágyat éreztem éjjeli zenével, akárcsak egy Mánrico - ringatni őt rózsaszínű álmokba. Igen ám, de hogyan? Lantom nincs. Tenorista mint Perotti nem vagyok. Hopp, megvan! Volt egy ócska tilinkóm, oly borzalmasan éles hangú hogy apám megfenyegetett a vakációban - kihordat a határba, ha mégegyszer belefujok. A tilinkót elővenni, róla a port letisztogatni pillanat műve volt. Megállni Toncsi ablaka alatt, elfujni, vagy is inkább elvisítani azt a kis lányt, a ki csak egy van a világon, következett ez után, mert más nem is következhetett. Valahányszor a Nürnbergi Mesterdalnokokban Beckmesser éjjeli klimperozását s a rákövetkező Prügelkhort hallom, mindig ez az éjszaka jut eszembe. A hideg ilyenkor átborsódzik a hátamon. Úristen, ha nem Budán, de Nürnbergben fújom tilinkómat! De az illő jutalom Budán sem maradt el. A zárt ablak kinyilt. Most, most néz ki mindjárt az angyal - oh boldogság - behunyom szemem nehogy a mennyei fény elkápráztasson. Majd lassan fölnyilnak pilláim és még most is látom, a mint ott áll boldogan, kezében főzőkanállal, széles mosollyal pufók arcán Kuhn Toncsiéköreg szakácsnője. Husvét táján Zierer Árpád azzal lepte meg a reáliskola felsőbb osztályait hogy lapot alapított. Heti lap volt s előfizetési ára tíz krajcár.Tudományos és szépirodalmi részből állott. Mindjárt az első szám »Hózivatar« címmel egy orosz novella fordítását közölte. A természetrajzi értekezlet címe a »Hétalvó« volt. Ámulatomban majd leesett az állam. Mi az Istencsudája az a Hétalvó? Árpád szörnyen kinevetett, hogy idáig még soha hírét se hallottam a „Siebenschläfer"tiszteletreméltó családjának. A lapocska várakozáson felül »beütött«. De mégjobban beütött a »krach«, mikor betiltották mert - »üzleti alapon« - készült. Én különösen sajnáltam, mert a »Szerkesztő Ur« rám mint főmunkatársra nagyon számított. Nemrég fejeztem be a lap számára egy elbeszélő költeményt. Még előbb egy háromfelvonásos vígjátékomban Vesselényi Miklóst választottam hősömnek. Sajnos, mindkettő túlnőtt a lap keretein, Így hát közölni sem lehetett őket.
