Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Elágazások - Rieder Gábor: Vén barackfa a szocreál síkságon
421 ELÁGAZÁSOK XXIII.RIEDER GÁBOR: VÉN BARACKFA A S Z 0 C R E Á L SÍKSÁGON deklődik a művészet iránt, különösen gondosan, szeretettel kell festenünk. Az életteli tájképben a festő a világot tárja fel, amelyben az ember él és munkálkodva jövőjét építi. Tájképeimben azt az optimista, jövőbe vetett hitet szeretném kifejezni, amelynek szilárd alapja és biztosítéka Népköztársaságunk Alkotmánya."22 Az idős festő életörömöt sugárzó tájképei nem fértek bele a zsűri kategória-rendszerébe.23 Csók - szemben például Pór Bertalannal vagy Glatz Oszkárral - nem volt elég rugalmas, így történhetett meg, hogy a Szövetség elnöke hiába festette optimista tájképeit, egy műve se szerepelt a szocreál nagynyitányának számító tárlaton. A következő évben megrendezett szocreál seregszemlén (II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás) viszont már egy Csók-festmény is függött a falon, a Háború és béke című triptichon. (XXIII.4—6.) Az idős festő a szovjet tematikus művészettel már nem tudott lépést tartani, de egy ügyes húzással megoldotta a kötelező mintakövetés nehéz feladatát: a müncheni években készített 1890-es Szénagyűjtők (kát. 9.) című zsánerképét festette újra. A kultúrpolitika az ötvenes évek elején haladó hagyományként, illetve kötelező mintaként a 19. századi „kritikai realizmust" állította a festők elé, ami magyar viszonylatban elsősorban Munkácsy életművének társadalmilag érzékeny felét jelentette. Csók saját múltjában egy elfogadható párhuzamot talált: a Bastien-Lepage által divatba hozott, gyöngyházfényű finom naturalizmust az 1880-as évek végéből. A Szénagyűjtők bármiféle novellisztikus vagy szociológiai mondanivalót nélkülöző, a művész egresi parasztismerőseit felvonultató, festői kérdésekre koncentráló életkép, árnyék nélküli, szórt fényű napsütéssel és ropogósán anyagszerű részletekkel.24 A hatvan évvel későbbi, jóval modernebb, könnyedebb ecsetkezeléssel készített változatot az idős mester kiegészítette két oldalsó táblával. A triptichon bal szárnyán egy expresszív és patetikus közelképen halott anya fekszik, kezében az élettelen csecsemőjével, kiszórt könyvek és egy leomlott épület romjai között. A jobb oldali vásznon feszesen álló ragadozó madár talapzatra helyezett szobra vigyázza a jegenyék árnyékában megbúvó egyszerű fakeresztek rendjét. A középső kép pontosan követi a Szénagyűjtők eredeti, aszimmetrikusan tagolt kompozícióját, csak egész kis részletekben tér el az eredetitől: a müncheni vászonról zavarba ejtő fesztelenséggel kikacsintó leány a szocreál változaton békésen alszik. A parasztfigurákon egy-két részletet Csók megváltoztatott: a sáregresi gyerekkorból ismert népi viselet helyett a sokácok színgazdag, látványos ruházatába öltöztette őket. A kockás ingű kocsis - fejéről a kalap az ülő leány kezébe került-bajszos férfivé vált,jobb kezével kulacsot emel, mintha áldomást akarna inni a nézővel. A fő képen eszközölt változások nem bírnak túl nagy jelentőséggel, ha összevetjük őket a Szénagyűjtőkrő\ a 20. század elején született számos variánssal. Csók ugyanis az eredeti müncheni vászon alapján - a sokác viselet és a modern ecsetkezelés felfedezése után - több tucat variációt készített.25 A triptichon témája már 1950-ben foglalkoztatta az idős mestert. Egy napilapcikk tanúsága szerint a jubiláris kiállítás után fogalmazódott meg a gondolat az illetékes helyeken, hogy készüljön egy Csók-freskó a Parlamentbe.26 Az idős festő belevetette magát a tervezésbe, háromrészes művet álmodott meg Háború és béke címmel, középen aratásról hazatérő éneklő csoporttal, bal oldalt a„népes városra"hulló robbanóbombákkal, jobb kéz felé pedig „fiatal életek pusztulására" emlékeztető katonasírokkal.27 Egy hónappal korábban még pihenő parasztokat képzelt a középső helyre,28 ahogy a végül elkészült táblaképen is láthatjuk. A Tolsztojtól kölcsönzött cím ellenére a kompozíció szimbolikája nem túl bonyolult, maga Csók értelmezte így háborúellenes propagandacikkében:„Képem ezt kérdi a nézőtől: válassz, békét akarsz-e, vagy háborút."29 A mű nem aratott túl nagy sikert szakmai körökben. Bár a Szabad Művészet lehozta a középső kép reprodukcióját,30 a műkritikák bőséges szövegtengerében nem utalnak rá. De a művészetpolitika értékelte a gesztust: Csók megkapta érte a második Kossuth-díját. A kultúrpolitika egyik főkorifeusa, Horváth Márton pedig - a hivatalos álláspontot összegző - brosúrájában méltatta a festődoyen megújulását, de nem maradt vak a kép hibáira sem: „A 'Szénagyűjtők' egyszerű XXIII.7. XXIII.9. XXIII.7. Látogatás a székesfehérvári István Király Múzeum képzőművészeti kiállításán, 1954 (SZIKM) XXIII.8. Csók István beszédet mond Budapesten a IV. Magyar Békekongresszuson, 1955 (SZIKM) XXIII.9. A 95 éves művész köszöntése otthonában (SZIKM)
