Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Impressziók - Révész Emese: Változatok a "Nagy Semmi"-ra. Csók István Balaton-képei
IMPRESSZIÓK / XX RÉVÉSZ EMESE VÁLTOZATOK NAGY SEMMI 383 XX. RÉVÉSZ EMESE Változatok a „Nagy Semmi"-re Csók István Balaton-képei Egyazon téma festői változatainak legszebb példája Csók Balaton-ciklusából bontakozik ki. Az 1910-től három évtizeden át folyamatosan festett, megközelítőleg félszáz balatoni tájképét a festő egységes művészi elgondolás mentén dolgozta ki és építette összefüggő ciklussá, amire ő maga és az egykorú műkritika egyaránt utal. Több lépcsőben bemutatott sorozata azonban sosem foglalhatta el az őt megillető helyet a tó gazdag ikonográfiájában, hiszen kiállításukat követően a Balaton-képek nem kerültek közgyűjteménybe, darabjai a háború alatt megsemmisültek, szétszóródtak. Éppen ezért az életműnek ez a festőileg talán legszabadabb része a legkevésbé rekonstruálható az utókor számára. A Balatonról első élményeit Csók kamasz fiúként szerezte:„Még apám életében kezdődött. Afféle vidéki körutat tettünk, befogattuk a sárgákat és a könnyű kocsin indultunk el Pusztaegresről, ahol apámnak malma, birtoka volt. Először keveset láttam a Balatonból Aligánál, a platóról. Homályosan tűnt fel Tihany; Petőfi jutott az eszembe, azaz János vitéz, amint az óriások szigete fölrémlik előtte.Tizennyolc éves voltam, csak éreztem a szépséget, de kellő módon nem tudtam még számot adni róla."' A vízpart témája érett művészként is vonzotta, a századfordulón gyakran megfordult családjával a velencei Lidón. Aligára családi kapcsolatai vezették el: anyai nagybátyja, Öreg János 1909-ben látta vendégül az ekkor már Párizsban élő festőt és fiatal feleségét újonnan épült nyaralójukban.2 Ennek az aligai nyárnak az emlékére Csók vendéglátóját a Balaton háttere előtt örökítette meg.3 (XX.1.) Legkorábbi ismert, Aligán szignált munkájának oldott fényfestészete méltó előkészítője a későbbi Balaton-képek nagyszerű sorozatának. Ettől kezdve két évtizeden át a festő családjával minden nyáron eltöltött pár hetet Aligán. Saját nyaralót sohasem vásároltak, nagybátyja 1911-ben bekövetkezett halálát követően hosszú éveken át Kolozsváry Bálint villáját bérelték ki, vagy a part menti Rákóczi Szállóban vettek ki szobát.4 Balatonaliga a századfordulón indult fejlődésnek: 1900 körül még csak két fából épült fabódé szolgálta a fürdőzni vágyókat, 1912-re már 40 nyaraló villaállt készen.5 A fellendülésben szerepe volt a település előnyös elhelyezkedésének, minthogy a főváros felől érkezők számára ez az első balatoni üdülőhely. Állandó nyaralói jórészt a művelt középosztály köréből kerültek ki. Az elsők között épített itt villát Breuer Mór királyi főtanácsos, Kmetty Károly egyetemi tanár, Máthé Dénes, a fővárosi orvosi egyetem fogász professzora, Nagy Emil, volt egészségügyi miniszter és a Csók-család szállásadója, Kolozsváry Bálint egyetemi professzor és az ő Sándor öccse, aki belügyminiszteri tanácsosként dolgozott. Mindemellett Aliga földrajzi fekvését tekintve is kiváló festői témát kínált: sekély vízpartját kilométer hosszan magas löszfal határolja, amelynek tetejéről a tó egyik legszebb panorámája nyílik.„Festői szempontból csakis Aliga az ideálom. Onnan nézve a legszélesebb a Balaton s onnan kapom a remek naplementét. Aligáról a legmegkapóbb. Igaz, másutt is van csodálatos motívum. De nem olyan teljes, mint Aligánál. Nem annyira a Balaton. Amit csak a víz nyújt, szerintem csupán Aligánál kapja a piktor teljességében" - nyilatkozta később Csók a hely szépségeiről.6 A tó ezen délkeleti csücskének látványa már a megelőző festőnemzedékeket is megihlette, amint erről Kelety Gusztáv, Dörre Tivadar, Molnár József tájképei tanúskodnak. (XX.3.) Ám jellemző módon az akadémikus hagyományokat követő alkotókat mindenekelőtt a löszfal monumentális látványa ragadta meg. A plein air alkotói ezzel szemben már tartózkodtak a heroikus tájpanorámáktól, figyelmük inkább a lapályos vízparton folyó népélet felé fordult. Csók „földije" XX.i. XX.1. Nagybátyám arcképe, 1909 (mgt.)
