Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Pályakép - Molnár Eszter Edina: Csók István retrospektív alkotói imászépítése. Önéletírás az útkeresés éveiről
J_____L PÁLYAKÉP / II. MOLNÁR ESZTER EDINA: CSÓK ISTVÁN RETROSPEKTIV ALKO II. MOLNÁR ESZTER EDINA Csók István retrospektív alkotói imázsépítése Önéletírás az útkeresés éveiről Ismert alkotói életpálya esetén lehetővé válik az önéletírás és az életút párhuzamos vizsgálata, tehát a megélt élet belülről kifelé tekintő, szubjektív ábrázolásának összevetése ugyanennek kívülről történő, utólagos, objektívebb ismertetésével és értékelésével. Ennek megfelelően nem csupán Csók István Emlékezéseim című önéletrajzáról lesz szó, hanem azon keresztül a festő alkotói életútjáról is, mindvégig ragaszkodva Csók István hangsúlyaihoz, szem előtt tartva azt, hogy ő maga hogyan látta és láttatta pályájának egyes állomásait, szakaszait, sikereit és sikertelenségeit. Fontos látnunk azt, hogy életének számtalan, egyébként a teljes életmű és életút szempontjából fontos részletét elhagyja, míg számunkra kevésbé jelentősnek tűnő mozzanatokat olykor erősen felnagyít. Ez adja önéletírásának igazi értékét, hiszen a festő életének valódi mozgatórugóit ismerjük meg. A műfaj Az önéletírás-kutató Philippe Lejeune szerint az autobiográfia„visszatekintő prózai elbeszélés, melyet valódi személy ad saját életéről, a hangsúlyt pedig a magánéletére, különösképp személyiségének történetére helyezi".1 Csiffáry Gabriella szükségesnek tartja a definíciót kiegészíteni azzal, hogy „fontos része a külvilág ábrázolása, de csak oly mértékben és konstellációban, mely személyiségünk és életünk ábrázolását jobban artikulálja".2 Ebből a kitételből tulajdonképpen az önéletírásnak az emlékirattal való szembeállítása tűnik ki.3 Csiffáry Az önéletírás régen és ma című tanulmányában sorra veszi az önéletírások alapvető műfaji jellemzőit. Azautobiográfiák mindenképpen jelenlévő vonása a ténybeli hitelességre való törekvés, hiszen éppen ez különbözteti meg a fiktív önéletrajzoktól. A törekvés természetesen nem minden esetben eredményez hitelességet, viszont az önéletíró legjobb tudása szerint, őszintén beszéli el életét. Az ábrázolt életutat (vagy annak egy részét) ugyan a maga teljességében akarja megmutatni, de mégsem terjed ki annak minden részletére, csupán azokat a főbb, mérvadó eseményeket emeli ki, amelyek egymásutániságukban a teljes élet képzetét keltik. Ehhez azonban az önéletíró részéről a lényeglátás képessége szükségeltetik. Mivel a munkához távlatra, rálátásra és érettségre van szükség, az önéletírók nagy része idős korában készítette el önéletrajzát. Jellemző az én-központúság, amely mellett - mint fent említettük - szükségszerűen, gyakran indirekt módon helyet kap az önéletíró saját korának ábrázolása is. Valamint megjelennek kortársai: rokonai, barátai vagy éppen ellenségei is, akiket, ellentétben önmagával, csupán kívülről képes megragadni. Az önéletírás egy megszerkesztett, egyénileg változó struktúrával és szabályrendszerrel rendelkező alkotás, amelyben lineáris időábrázolása mellett a hiteles ábrázolás érdekében olykor keveredhetnek az időben távoli, egymással össze nem függő események. Az önéletíró mindvégig saját nézőpontjából, saját szemszögéből ábrázol, értékel és magyaráz, azaz saját élettörténetének narrátora lesz.4 Az önéletírás tehát nem más, mint az én, az elbeszélt én és a narrátor találkozása azonos helyen és azonos időben, s e találkozás fókuszában mindvégig az elbeszélt én áll. Az irodalmi önéletírások lélekábrázolása a 19-20. század folyamán sokkal mélyebb és komplexebb lett, mint a korábbi évszázadokban született autobiográfiáké. A hazánkban is divatossá lett műfaj kínálta önkifejezési lehetőség számos politikust, írót, művészt késztetett saját önéletírásának elkészítésére. Ennek a hatalmas korpusznak egyike Csók István műve. TÓI IMÁZSÉPÍTÉSE ........................................................... 27 CSÓK ISTVÁN Emlékezéseim 11.1. A szemközti oldalon: Csók István epreskerti műtermében, 1936 (SZIKM) 11.2. Az Emlékezéseim borítója, 1945
