Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
A megtalált paradicsom - Jurecskó László: Népművészeti motívumok Csók István művészetében
248 A MEGTALÁLT PARADICSOM / XV. GÄRTNER PETRA: TÁRGYTÖRTÉNETEK KÉPTÖRTÉNETEK XV.4. XV.3. Sárközi népviseletes baba Csók néprajzi gyűjteményéből (SZIKM) XV.4. Magyar baba (repr. Magyar Művészet, 1933; lappang) a kendőt tűkkel a főkötőhöz erősítették. Ezt a fejdíszt a nőknek az első gyermek születéséig illett viselniük.9 Az egy-másfél méter hosszú, 20-30 cm széles fátylat az áll alatt elhúzva, a hosszának megfelelően kétszer vagy háromszor a fejre tekerték és a kendő végére varrt keskeny textilcsíkot, a bíborvéget a mellrészen díszes tűkkel megtűzték. (XVI.24—27.) A bíborvégeket gyapjúval, selyemmel és fémszállal hímezték, széleit gyakran fémszálas csipkével, rojttal, paszománnyal is körbedíszítették.10 Csók István néprajzi hagyatékából három sárközi főkötő került be a Szent István Király Múzeumba és a Néprajzi Múzeumba, típusukat tekintve két szabott és egy parittyafőkötő. A szabott főkötő a régebbi fajta, amely az egész hajkoronát eltakarta. (XVI.21-22.) A 19. század végétől, 20. század elejétől készített parittya alakúval azonban csupán a homlok fölötti keskeny sáv került takarásba." (XVI.23.) A főkötőhöz rögzítették a zsinóron hosszan lelógó, selyemszálból készült bojtszerű díszt, a csafringot, mely a gyermektelen fiatalasszony megkülönböztető fejdísze volt.12 A gyűjteményben a sárközi ünnepi ruhadarabok között egy hímzett női mellény is található. (XVI.28.) A kézzel varrt pruszlik pamut alapanyagú brokátszövetből készült. Andrásfalvy Bertalan szerint az ujjatlan, mély kivágású ruhadarab viselete 1880 körül szűnhetett meg, s helyébe a vállkendő használata lépett.13 Hitelesen mutatja be a teljes sárközi ünnepi női öltözetet a művész népviseletes babája. (XVI.31.) A „háromlábú" (vagyis háromvégű faágra megkonstruált) rongybaba öltözete lekicsinyítve, kopottas szépségében is jól érzékelteti azt a pompát, amelyet egykor a sárközi menyecskék viseleti darabjai mutattak: drága atlaszselymet, szalagokat, rojtokat, fémszálas csipkéket, csillogóflittereket. Fején parittyafőkötőt, hosszú ujjú, nyakfodros ingje fölött rojtos szélű vállkendőt visel. Azaz, főkötője és vállkendője alapján a rongybaba a 19. század utolsó negyedében kibontakozó népviseletdivatot tükrözi. Alul három alsószoknyája, rokolyája van, amelyek csipkés szegélye kissé kilóg az élénk virágos felsőszoknya alól. Díszes selyemkötényét aranyozott fémszálas rojt és flitterek szegélyezik, derekát egy nemzetiszínű szalag köti át. Ezt a Sárközben közkedvelt rongybabát valójában nem gyerekjátéknak szánták: a még gyermektelen fiatalasszonyok saját szórakoztatásukra készítették őket, s a tisztaszobában állították ki dísznek.14 A textíliák között akad egy sokác viseleti darab is, egy fehér pamutvászonból készült női ing. (XVI.29.) A mellévarrott típusú, hosszú, bő ujjú inget eredetileg fekete gyapjúfonallal hímezték, amely mára sötétzöld színűvé fakult. Közgyűjteményben csupán ez az egyetlen tárgy őrzi annak emlékét, hogy gyűjtője milyen megkülönböztetett érdeklődéssel fordult a sokác viselet felé és mennyi képének vált ihlető forrásául ez az amúgy színpompás népviselet. E ruhanemű nem a sokác női viselet legjellemzőbb darabja, az ugyanis az ingruha. A lábszárközépig vagy annál is lejjebb érő hosszú, fehér öltözet (helyi elnevezése rubina) lényegében egy női blúz és egy rakott vászonszoknya derékban összevarrt változata. Az inghez hasonlóan ezek a ruhadarabok is mellévarrottak, hosszú bő ujjúak és könyökben húzottak, s az ingujjat viseléskor ugyancsak kissé felhúzták, hogy a ruhaanyagnak szebb esése legyen.15 Textil alapanyaga miatt itt kell említést tennünk a hagyatékban szereplő, selyemfonallal hímzett lepedőszélről is. (XVI.30.) A díszlepedő végéhez hozzátoldott, finom kidolgozású textilsáv alkalmazása kedvelt volt a magyar parasztság körében. A Csók István gyűjteményében őrzött anyag kakasos mintáját elsősorban halottas lepedőkön alkalmazták.16 Csók néprajzi tárgyainak második nagy csoportját a hagyományosan a tisztaszobában elhelyezett lakberendezési tárgyak képezik. A tisztaszoba vagy parádés szoba a paraszti lakáskultúrában a vendégek fogadására, ünnepi alkalmakra berendezett szoba volt, ahová a család vagyonosságát jelző, legdíszesebb s egyben legértékesebb tárgyak kerültek. Benne a tálas vagy tálasfogas kimondottan paraszti bútordarabnak számított, a nemesség otthonaiban nem találkozhatunk ilyennel. Hagyományosan a tisztaszobában a „szentsarok"méltóságát hangsúlyozva, a pad felett kapott helyet, akár úgy is, hogy a sarokpadnak megfelelően sarokra szabottan helyezték el a szoba falán.17 Olyan tányérokat, bokályokat és kanosokat tároltak rajta, amelyeket csak ünnepi alkalmakkor használtak, egyéb napokon viszont az edényekkel együtt a szoba
