Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
A megtalált paradicsom - Jurecskó László: Népművészeti motívumok Csók István művészetében
242 A MEGTALÁLT PARADICSOM / XIV. JURECSKÓ LÁSZLÓ: NÉPMŰVÉSZETI MOTÍVUMOK CSÓK ISTVÁN MŰVÉSZETÉBEN XIV.3. XIV.4. XIV.3. Bugaci pásztor, 1900 (MNG) XIV.4. Teknővájó cigányok, 1903 (lappang) Dagnan-Bouveret-nek hatásáról tanúskodik és a„finom naturalizmus"stílusához köthető, mégis jelentősen eltér a kortársi felfogástól. Csók nem alkalmaz semmiféle manírt, semmiféle irodalmi utalást ennek megfestésekor, ugyanakkor érződik a témához való személyes közelsége, tárgyának közvetlen ismerete. A finom naturalizmus stílusának megfelelően színei visszafogottak, fátyolosak, kivéve a kép bal sarkában álló két nő fejkendőjének élénk koloritját. A sárközi népművészetben alkalmazott erős színeknek megfelelően tehát Csók itt nem tudta, nem is akarta elkerülni a valósághű ábrázolást. A népi életképek nem ritkák Csók István ekkori művészetében. Még ugyanebben az évben festi a Szénagyűjtőket (kát. 9.), amelyen a szabadban ábrázolt pihenő parasztlány ruhája már népi hímzést mutat. A kép Münchenben, műteremben készült, valószínűleg otthon látott emlékek alapján. E két alkotás kapcsán elmondhatjuk, hogy Csók ekkor még csak motívumként használja a népviselet elemeit, ám a nekik megfelelő kifejezési formát, stílust még keresi. Ezt igazán nagybányai tartózkodásai alatt találja meg, éspedig a plein air stílussal.7 Nem véletlen, hogy hosszú szünet után 1900-ban jelenik meg művészetében újra a népi tematika, a Bugaci pásztor alkotásán.8 (XIV.3.) Ekkor még nem sok változást látunk stílusában, sőt a témaválasztást egy kis hatásvadászat is jellemzi. Ez az alkotása inkább tematikájában kötődik a népművészethez. Csók 1902-től újra a népművészet motívumait felhasználva alkot, de nem csak a magyar anyanyelvű és vélt vagy valós magyar formajegyeket hordozó, tisztán magyar népművészet, esetünkben a sárközi, hanem a Dél-Baranyában élő sokácok színvilága és formaképzése kelti fel érdeklődését. Itt látjuk az egyik lényeges eltérést közötte és a már említett magyaros stílus képviselői között. A másik érdemi különbséget stílusában találhatjuk meg. Csók festészetét ekkorra az élénk színek alkalmazása, a színfoltokban való festés, a fény-árnyékok kiemelése, azaz a plein air festészet jegyei jellemzik; a művész úgy vélte, hogy ez a legmegfelelőbb kifejezési forma az adott tematikához. Visszatér eredeti közegéhez, majdnem helyszínéhez is, és 1902-ben megfesti a Keresztelő Őcsényben (kát. 43.) képét. Ebben az évben alkotja az Öcsényi menyecske (kát. 44.) című munkáját is, amelyen már a szabadban ábrázolja modelljét, Évát, az általa jól ismert falubeli menyecskét. A festmény természetességet, közvetlenséget áraszt, bizonyítva, hogy Csók számára a téma nem egyszerűen csak felkapott manír, hanem közel áll hozzá, mert része mindennapjainak. Nem egzotikum gyanánt, hanem a való élet megnyilvánulásaként kezeli szereplőit, viseletűket és szokásaikat. Ugyanakkor távolságot tart az öncélú etnografizálástól is; semmilyen elméletet nem kreál alkotásaihoz.Témájához a kor követelményeinek megfelelő kifejezési formát és stílust találja meg.9 1903-ban Csók új területre kalandozik. Ekkora közvélemény, de még a néprajztudomány is különös, egzotikus, majdhogynem társadalmon kívül élő népcsoportként kezeli a cigányságot. A festő azonban minden előítélet nélkül fordul feléjük, és megfesti 1903-ban a munkájukból élő Teknővájó cigányokat.'0 (XIV.4.) Ha a sokácok és a sárköziek ábrázolása sokak számára egzotikum volt, fokozottan igaz ez a cigányok bemutatására. A romantika örökségét maga mögött hagyva, Csók a cigányok és viseletűk látványában festészete továbbfejlesztésének lehetőségét látja. Ezen a képén az erős kontrasztok, a fény-árnyék hatások érvényesítésére irányuló fokozott törekvés, valamint az ehhez társuló kiegyensúlyozó komponálási mód figyelhető meg. A következő évben először irányul a kritika figyelme Csók népi témái felé:„A másik terem clou-ja Csók István kis gyűjteménye sokác menyecskéket ábrázoló mintaszerű képeiből'' - írja a Nemzeti Szalon őszi kiállításáról a Magyar Hírlap cikke." A Műcsarnok Téli tárlatán kiállított képe kapcsán Márkus László már kritikusan fogalmaz:,,!...] Csók pedig Zuloaga markáns idiómáját próbálja baranyai sokác dialektusra, de egy kicsit etnográfiai külsőségekben kezd kimerülni az ő érdekes művészete, amely veszedelmesen porcelános színeket produkál a sziesztázó sokác lányok napfoltos képén."12 Feltételezhetjük, hogy a felerősödő színek, azok selymes fénye váltotta ki a kritikus megjegyzést. Mindenesetre nem vette el a festő kedvét e téma további boncolásától, amit a következő évben alkotott három műve is bizonyít.13
