Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Naturalista éden - Sármány_Parsons Ilona: A fiatal Csók és kora
102 NATURALISTA ÉDEN / V. SÁRMÁNY-PARSONS ILONA: A FIATAL CSÓK ÉS KORA V.6. Pascal Dagnan-Bouveret: Breton nők búcsúban, 1887 V.7. Léon-Augustin Lhermitte: Konfirmáció, 1890 a mérvadóak, az részben vidéki gyökereiknek, részben az 1884-ben tüdőbajban elhunyt francia mestert körüllengő romantikus történeteknek is köszönhető.38 Csók Bastien-Lepage-i előképet (Szénagyűjtők, 1877) legszorosabban követő képe a Szénagyűjtők 1889-1890 folyamán készült (kát. 9.), és 1890 késő őszén egyszerre állította ki az Úrvacsorával és a Krumplitisztogatókkal a pesti Műcsarnokban. Míg a francia mester a nehéz paraszti munka utáni fizikai kimerültséget szépítés nélkül ragadta meg, addig Csók figurái inkább unatkozó, közönyös modellek benyomását keltik dekoratív falusi viseletűkben. A borús nyári ég alatti szórt fényű világítás, az úgynevezett árnyék nélküli festés és a magas horizont, mind szoros átvétel a francia mestertől. Csók csinos modelljei semmit sem közvetítenek a jelenet valóságából, beállításuk így önkényes, nincs valóságos érzelmi kapcsolat közöttük, aszimmetrikus elhelyezésük a tájban szokatlan és irritáló lehetett a kortársak számára. A Szénagyűjtőknek kezdetben nem volt sajtóvisszhangja, csak jóval később, amikor bekerült az 1900-as Párizsi Világkiállítás magyar anyagába, akkor sikerült érmet szereznie.39 Finom, érzékeny részletmegoldásai és az, hogy először helyezte a szabadba figuráit, mégis fontos állomását jelentették plein air naturalizmusának. Visszaemlékezése szerint 1889 szeptemberében a sáregresi úrvacsoraosztás megrendítő élménye ihlette az Úrvacsorát (a festményt „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" címen is említi), (kát. 7.) A református istentiszteletet ábrázoló képét azután Münchenben festette egész télen (a Szénagyűjtőkkel párhuzamosan), és a következő nyáron otthon, a szüleinél fejezte be. Ez az első festménye, amelyen a jelenet nemcsak formai szempontból tökéletes, hanem lélektanilag is hiteles. A szereplők nem modellek, hanem valóságos mivoltukban megjelenő egyéniségek, akik őszintén elmélyednek az istentisztelet inspirálta lelki állapotban. Az„áhítat képeinek"egyik legszebb magyar példája, amely a rokon témájú alkotások hosszú sorát indítja el.40 Bár az Emlékezéseimben leírt lelki élmény hatására talált rá a témára,41 az előző években igen fontos előképeket láthatott mind Münchenben, mind Párizsban, amelyek szintén naturalista stílusban jelenítették meg a falusi istentiszteleteken a hívőket. Az amerikai Gari Melchers42 és a francia Pascal Dagnan-Bouveret képei mellett a németek körében is régtől közkedvelt volt a téma (Leibl: Három asszonya templomban, V.9.; vagy Fritz von Uhde áhítatosan imádkozó szegényemberei).43 Csók festményének az erényei mégis függetlenek a korábbi példáktól. Mind természetes csoportfűzésében, mind a formák ritmusában és a szeretetteljesen megfestett részletek anyagszerűségében a Hellmalerei és a naturalista precizitás gyöngyszeme ez a kép.44 A technikai bravúr azonban nem önmagáért való, a képből sugárzó hangulat mögött háttérbe szorul a lélektani megjelenítés. Gyöngyházszínű szürkék, tört fehérek, tompa rózsaszínek és méltóságos feketék zeneien összecsengő látványa testesíti meg azt a bensőséges áhítatot, ami megtölti a puritánul egyszerű templombelsőt. Az idős lelkész és a tiszta arcú parasztlányok, amint magukba szállva átszellemülnek, hiteles hordozói lesznek a hitnek, az úrvacsora lelki csodájának. A formák spiritualizálódásának a metamorfózisát érzi meg a néző a kép láttán. Csók István ezen a képén teremtette meg első hibátlan szintézisét: az emberi érzelmek és hangulatok megragadását, a forma és lélek egységét. A kép hosszan, egy éven át készült, a modelleket Csók időnként kicserélte, a korábbi részleteket lekaparta, újrafestette. Ekkor kezdett kialakulni ez a később bénítóvá váló munkamódszer, az első, friss kompozíció folyamatos átdolgozása, csiszolása egy végső tökély reményében, ami sokszor el kínzottá tette a képet, és kudarcot hozott. Itt, ekkor még érthető volta már-már megszállott igényesség, ami mögött belső művészi bizonytalanság rejlett. Csók nagyon szerette volna elnyerni vele a Munkácsy-díjat. A pesti műcsarnoki tárlaton, 1890 őszén a kép nem jó helyre került, és a kritikusok észre se vették. A díjat Halmi Artur Vizsga után című, cukrászdabelsőt és uzsonnázó gyerekeket ábrázoló narratív életképe nyerte. Csók le volt taglózva, de az idő őt igazolta: fél évvel később a párizsi Szalon kiállításán III. osztályú aranyérmet nyert vele, majd 1891-ben Münchenben, a Glaspalastban is feltűnést keltett. 1893-ban a bécsi Künstlerhausban a Jahresausstellungon is felfigyel
