Lukács László: Az 1848-as móri csata emlékei - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2008)
Bevezetés
7 1947 júl. 4. Új adatközlőm: Rideg István ács. Amolyan fúró-faragó ember. Ha most kapna nevet, akkor is ezt kellene neki adni: Rideg! Rusztikus, mogorva. Mikor megtudta, hogy magam is majd két évig voltam a fronton: felengedett, és többé nem kellett kérdezősködnöm, de félnapi napszámját, 10 Ft-ot meg kellett fizetnem! Mert: „Nem érek rá fénapokat emeségetni!” Megérte a 10 Ft-ot! Csak éppen jegyezni nem lehetett mindent, mert: „ű azért nem áll meg minden percen!” De így is többet mondott, mint sok tudálékos „politikus csizmadia”. Különösen az volt érdekes, amit a betyárokról, a bakonyi szegénylegényekről, trükkjeikről, agyafúrt fogásaikról mondott. És az egészet saját édesapjától hallotta, aki pandúr lévén: mindezen esetekben cselekvő alany volt egykor. Azért beszélgetés közben nem feledkezett meg a pohárról sem, mert: „úgy jobban előgyünnek a régi dógok.” Hát elő is jöttek déltől este 10 óráig egyfolytában! Kiváncsi vagyok kinek mesél újra ennyit?” (Hegyi, 1947) Hegyi Imre móri gyűjtéséből az egyik történet (Most márjöhetnek a vasasok!) az országos néphagyomány-gyűjtés anyagából kiadott kötetbe is bekerült (Dégh 1952, 152-154). Nyomában az 1970-es évek második felében magam is kutatómunkát végeztem Móron az 1848-as hagyományok témakörében. A móri csata 160. évfordulóján kegyelettel emlékezem kutató elődömre, Hegyi Imrére. Hálával gondolok móri adatközlőinkre is, akiknek szóbeli hagyományait most már írásos formában fogja őrizni ez a kiadvány. Székesfehérvár, 2008. december 30-án Lukács László
