Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

7 tették föl a jobbágyvilágról, a jobbágyfelszabadításról, robotszolgáltatás megszüntetéséről, a földműves nép életében 1848 után bekövetkezett változásokról. Kiss István bicskei földműves 1947-ben, 81 éves korában nagyapja elbeszélései nyomán még igen részletesen beszélt a robotról, dézsmáról, a jobbágykori viszonyokról: "Az élet bizony nehéz volt akkor is. Akármilyen kemény dologidőben reggel csak beszólt a hajdú az ablakon: - Holnap robot! - aztán menni kellett. A búzából a tizedik kepét, a borból a hatodik akót kellett beszolgáltatni. A pap kévéje volt minden kepe tetején az utolsó. Még ma is úgy mondják. - Tedd rá apapotl - ha kepéinek. Három vető földje volt öregapámnak. Volt aztán zsellér is, annak kisebb földje volt (4 hold), meg háza. Azután volt kis házas, 2 hold földdel, meg legelővel. Ipar nem volt nagy, a csizmadia és takács mesterség, no meg asztalos is. Tulipános ládát csináltak akkoriban. A katonaélet hosszú ideig tartott akkor, a nagyapám 8 évig volt katona." (Gábor 1947a, 14.) A földesurak jobbágyaikkal szembeni hatalmaskodásairól, kegyetlenségéről Nagy István a következő történetet mondta el: "Öregapám mesélte, hogy Csabdin Juhász Móric nemes ember kiment a határba. Ketten mentek egy barátjával lovon. A mezőn dolgozott egy robotos család. Apa, anya, fiú. - Elhiszed-e - mondta Juhász Móric a komájának -, hogy kilövök egyet a három közül? - Ugyan miért tennél már ilyen bolondot! - így szólt a koma. De Juhász Móric fogta a puskáját, és rálőtt a közbül eső asszonyemberre. Az úgy felbukfencezett, mint egy nyúl. Akkor nagyot nevetett Juhász Móric, s meg is fizette a három forintot a bőrért. El is temették az asszonyt, oszt el lett felejtve az egész. Bizony, ha nemesnek útjában állott a paraszt, s nem tért ki azonnal a kocsija elől, úgy hátába vágott az ostorral, hogy felrepedt a bőre. De mikor éjszaka egy sötét soron elkaptak egy nemest, favellával úgy fejbeverték, hogy meg se nyekkent." (Gábor 1947a, 11.) A földesurak jobbágyaikkal szemben gyakran a "jó gazda" szerepében tüntették fel magukat. Kovács István bicskei kovácsmester alábbi története is ezt jelzi: "A mi grófunk bizony nem volt rossz ember. Öregapám mesélte, hogy a lopásért meg a tilosba járásért (halászás, vadászás) kalodába tették az embert. Volt akkoriban a faluban egy nagyon öreg ember, Bocs Mihálynak hívták. Már egyszer megjárta, mert kalodába tették, hogy nyulat mert fogni. Egy nap meg elfogták a pandúrok, mert fát lopott az urasági szérűn. A gróf elé vezették, mivelhogy másodszori bűnös volt, s deresre szerették volna húzni. A gróf azt mondja neki: - Hát Mihály bácsi, nem tudja maga, hogy nem szabad fát lopni? - Hogyne tudnám én azt, kegyelmes gróf úr! De, ha enni kér az a tizenkét apróság, aki odahaza van, mit tegyek? Még kenyér sincs elég, hogy legalább azzal telnék a gyomruk. Hát mit tehessek? Vágjam le a két öklömet oszt azt adjam nekik. Hát kerítettem egy kis fát, hogy legalább tüzet rakjak vele. - De hát tűzből még nem lesz ennivaló, Mihály! - mondja a gróf.