Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

51 Perczel, Kun vagy a fehérvári telekkönyvvezető története azokra a párviadalokra emlékeztet, amelyekre Nemeskürty István hívta fel a figyelmet: "És miféle virtus vitte rá szini Sebő Alajost, az 1. huszárezred főhadnagyát, honvéd alezredest, hogy rég feledett középkori szokások szerint Tápióbicskénél lovas párbajt vívjon az óriás termetű báró Hermann Riedesel zu Eisenbach kapitánnyal a 4. vértesezredből, s a viadalt sportteljesítménynek kijáró érdeklődéssel figyelő császári és honvédseregek jelenlétében levágja őt, mint annak idején Dózsa György a török basát? Csoda-e, ha ezt a fura viadalt egy Jókai dolgozta fel Pallwitz Ottó meg Baradlay Richárd történetében? Bámul az ember, ha ráadásul még arról is értesül, hogy ezt a korszerűnek már akkor sem nevezhető, tragikomikus bajvívást, amiben azonban valahogy mégis ott rejtőzött Dávid és Góliát harcának mámorító íze, a debreceni képviselőház 1849. április 7-én izgatottan tárgyalta..." (1977, 170.) Az alábbi fehérvárcsurgói mondában is feltűnik egy valódi mondaelem, a lovak lábán a patkó megforgatása: "1848. december 29-én, mikor a móri csata dúlt a Vértesben, a fehérvárcsurgói grófné, Károlyi Györgyné magához hívatta az uradalom egyik öreg kovácsát: - István, azonnal patkolja át a két feketét és a két sárgát, de úgy, hogy minden lábukra fordítva legyen felverve a patkó. Az öreg István estére elkészült az átpatkolással. Az esti szürkületben befogtak a grófné hintójába, és Inota felé elvágtattak. Ideje volt, mert az osztrák dragonyosok már a bodajki úton érdeklődtek, hogy melyik a legrövidebb út a kastélyhoz. A kastélynál látták a hintó nyomát, de nem tudták megállapítani, hogy merre is mehetett. Pedig igen nagyon keresték. Károlyiné a honvédsereget pártfogolta." (Hatházy 1970, 45.) Soponyán Benedek István (szül. 1912) egy honvédre emlékezett, aki hazajött a móri csatából: "Volt egy Halmi nevű, öregapámék még jól ismerték. Hát ez is ott volt Mórnál, ahol szétverték a magyarokat. Még a hidasokban is bujkáltak. De ő az ágyú elejivel egymaga, éjjel, hat lóval elgyütt, az ágyúnak a mozdonyával. A gyönyörű hat lóval gyütt egymaga. Úgy, hogy a rudas lovakon ült, amazoknak meg gyeplűt csinált. Reggelre hazaért. Meg is maradt nála mind a hat ló. így tudott ő Mórrul megmenekülni." (Sajtos 1978, 8.) A néphagyomány szerint a vesztes móri csata egyenesen Világoshoz, a szabadságharc bukásához vezetett: "A magyarok meghátrátok Világosig, ahun megin árulás vót, mer a legínség nem akarta letennyi a fegyvert, de Görgei vagy kicsoda elárúta ükét. Átment az ellensíghő, és reggel visszagyütt és aszonta: letennyi a fegyvert. A legínsig meg zúgolódott, hogy nem aggyák ki a fegyvert a kezükbű! Dehát ugye, körű vótak fogva, nem tehettek más semmit." (Hegyi 1947) Fejér megye hűségnyilatkozata A Függetlenségi Nyilatkozat kiadása után, 1849. május 21-én Fejér megye bizottmánya hűségnyilatkozatot küldött Kossuth Lajos kormányzónak (Móra 1968, 198-200). A nyilatkozatban a megyei bizottmány a köztársaság melletti hűségéről