Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

21 - Majd elmegy az annak az idejiben! - mondta neki Esterházy gróf. Elsaslagott az öreg haza, szomorúan. A munka maradt. Másnap egészen csend. Majd elkezdett szólni az ágyú, hogy még az ajtók is mozogtak. Akkorra felváltották öregapámat. Eljött haza, de akkorra már hordták a sebesülteket." A felcsúti néphagyomány arról tud, hogy Rózsa Sándor is beállt a honvédseregbe: "Rózsa Sándor gulyás volt, mielőtt betyárnak ment. Egyességet kötött 48-ban Kossuthtal, hogy a szabadságharcban segédkezik neki: "Majd meglátod, hogy mit tudok én az ostorommal!" (Rózsa mondta Kossuthnak.) Nem sokra ment vele, többet értek a magyar huszárok!" (Gábor 1947d, 1.) A szabadságharc első hónapjában egy sárbogárdi földműves az alábbi bizakodó mondatokat jegyezte fel imakönyvének üres lapjára: "Teljesen nincs semmink. A királyt nagyon szorongatják. Csak győznének Kossuthték, de szívesen mennék vele én is ha nem ilyen béna volna a lábam. Győznek. Csak segítse a Jóságos Isten tovább is őket. 1848 őszén." (Juhár 1947) Az ozorai diadal emléke A magyar szabadságharcban 1848 őszén a győzelmes pákozdi ütközetet az ozorai diadal követte. 1848 október 7-én a Perczel Mór ezredes, Görgei Artúr őrnagy, Csapó Vilmos őrnagy, tolnai nemzetőrparancsnok vezetése alatt harcoló honvédek, népfelkelők és nemzetőrök Ozoránál bekerítették majd fegyverletételre kényszerítették Roth és Philippovics császári tábornokok hadtestét, Jellasics utóvédseregét (Erdős 1978, 87-91, 1998, 188-195; Demeter 1985, 87). Illyés Gyula Ozorai példa című történeti drámájában dolgozta fel az eseményt, amelyről a Mezőföldön még ma is hallhatunk történeteket idős emberektől. Az ozorai diadal előtti helyi eseményekről a mezőszentgyörgyi, a szabadbattyáni, soponyai és a kálozi néphagyományban maradtak fenn emlékek. Mezőszentgyörgyön ma is emlegetik, hogy a helyi nemzetőrök elfogták és megölték Jellasics futárait. Székesfehérvárról Simontornyára igyekeztek a futárok Roth és Philippovics generálisokhoz, azzal az utasítással, hogy seregrészük minél gyorsabban vonuljon észak felé, és csatlakozzon a fősereghez. A három tábori szekéren ülő 16 felfegyverzett katonát és egy hadnagyot falujuk határában fogták el a mezőszentgyörgyi nemzetőrök. Mezőszentgyörgyön még száz év múltán is emlékeztek az átvonuló horvát sereg pusztítására: "A bort a pincében eleregették. Csak úgy úszkáltak benne, meg a markukból hörpölték. Volt egy olyan pince, ahol csak a legfelső garádics volt kint, a többi borban úszott." (Szolnoky 1947, 57.) Dunántúli vonulásuk útvonala akkor még elsőrendű borvidék volt, a pincékben 1848 szeptemberében is sok óborral, musttal. Szabadbattyánban Molnár M. József földműves (sz. 1875) nagyapja elbeszélése alapján így emlékezett meg a horvátok bevonulásáról: "Negyvennyolcban jöttek a horvátok. Öregapámat szólította meg az egyik tiszt, mutassa meg, hol lakik