Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

17 Gyerökömet a bőcsőbe itt hagyom, Életömet a jó istenre bízom, Kis pej lovam hátára magam vetőm, Fegyveremet ódalamra főkötőm. A dalokból kitűnik, hogy a nemzetőrnek vagy honvédnek beállt falusi földműves nép hosszú idő után 1848-ban érezte újra, hogy fontos tagja a nemzetnek, szüksége van rá a hazának. Mezőszentgyörgyön 1947-ben az akkor 70 esztendős Molnár András földműves beszélt erről Szolnoky Lajos néprajzkutatónak: "A volt jobbágyok, akiknek valóban szabadságot hozott negyvennyolc, önként mentek a szabadságharcba, mert a maguk érdekét látták védve. Fegyverük nem volt, így kiegyenesített kaszával, kapával álltak be honvédnek és nemzetőrnek." (1947, 56.) Szép István 1947-ben 88 éves földműves szerint a mezőszentgyörgyi nemzetőrök a horvátok dudását is a táborukba hívták: "Egy öregember mesélte nekem gyermekkoromban, hogy oda volt az őrseregbe. Levitték őket a horvát határra. Nem volt sok dolguk. Hallották, hogy a horvátoknak jó dudásuk van, a Duna másik oldalán. Egy kis hajón átmentek a Dunán, elcsalták a dudást, hogy fúja egy kicsit a magyar táborban is. így mulattak." (Szolnoky 1947, 62.) Fülén az 1867-ben született Szenyéli Sándor a verbuválást is felidézte: "A községből negyvennyolcas honvéd volt négy önkéntesen. Nemzetőr sok volt. Verbuválták a legényeket. A verbuválok bejöttek a faluba, végigmentek az utcán, muzsikáltak, táncoltak, daloltak, s kínálgatták a fiatalabbakat borral. Aki a verbunk borából ivott, annak a csákót a fejébe vágták, és ezzel katona lett. Aki elment, annak félhely földet ígértek. Mikor visszajövet nem kaptak semmit, az öregek kicsúfolták őket: Majd ha a Balaton kiszárad, megkapják a földet." (Szolnoky 1947, 38.) Sárkeresztesen az egyik Szűcs-család ragadványneve is a verbuválásra emlékeztetett: Verbung Szűcsnek nevezték őket. A hagyomány szerint azért, mert az 1848-as verbuváláskor két testvér, a Szűcs-gyerekek beléptek a honvédseregbe (Gelencsér 1998, 66). Balatonbozsok falucsúfolója is az 1848-as nemzetőrök és Horváth János iskolamesterük esetét őrizte meg. Csomóra bozsokiak, jön a mester! felkiáltással csúfolják a szomszéd községek lakói a bozsokiakat. A falucsúfoló keletkezését adatközlőm Liszt Antal (1905-1998) tan/ító ezzel a történettel magyarázta: "1848-ban a bozsoki nemesek nagy baráti találkozóján az iskolamester is részt vett. A nemesek mulattak, és elkezdték heccelni a mestert: Mért kell a lepsényi papnak idejönni a feltámadási körmenetet lebonyolítani, amikor te is meg tudnád csinálni! Erre a tanító elvégezte a körmenetet. Tudomására jutott ez a lepsényi papnak. Átüzent a bozsoki képviselőtestületnek, hogy a tanítót vigyék ki a házából. Aggyal együtt kivitték az udvarra. Püspöki kihallgatásra kellett mennie. Amikor elmondta a történetet, a püspök elmosolyodott rajta. Kitört a negyvennyolcas forradalom, és a bozsoki nemesek Jellasics ellen mentek, a tanító, mint tiszt, köztük volt. Akik kivitték a házából ágyastól, azok csak közkatonák voltak. Féltek, hogy majd megkardlapozza őket, ezért kiáltották, hogy: Csomóra bozsokiak, jön a mester! Hogy egy helyre menjenek, mert féltek tőle." A történetet Gubicza Lajos A bozsoki feltámadás című elbeszélésében dolgozta fel (1903, 115-129).