Entz Géza Antal - Sisa József (szerk.): Fejér megye művészeti emlékei - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 34. (Székesfehérvár, 1998)

Címszavak

Perkáta R.K. PLÉBÁNIATEMPLOM, Kisboldogasszony. (87. fénykép) Községközpontban szabadon álló épület. A község költségén és a győri jezsuiták támogatásával épült 1757-ben, 1775-79- ben Győry Ferenc a szentélyt bővíttette és Rieder János székesfehérvári építész tervei szerint tornyot emeltetett. 1914-18-ben Győry Teréz Foerk Ernő tervei szerint mellékhajókkal bővít­tette. - 3 tengelyes főhomlokzat, órapárkányos barokk hagymasisakkal fedett középtoronnyal, amelyet kétfelől a mellékhajók törpetomyos lezárása kísér. - 4 szakaszos, csehsüveg­­boltozatos hosszház. Keskenyebb, félköríves záródású szentély kegyúri karzattal, csehsüveg­­boltozattal. - B.: Szószék, mellvédjén a Magvető és "Jézus és a szamáriai asszony" dombor­művével, barokk, 18. sz. 2. fele. Padok, 18. sz. 2. fele. Keresztelőkút, vörösmárvány, copf, 19. sz. Feszület, életnagyságú, fa, 18. sz. Immaculata-szobor sugárkoszorúval, másfélszeres élet­nagyságú, festett fa, kiváló munka, 18. sz. SzEM: Sérült fa oltárszobrok, Szt. István király, Szt. László, Xaveri Szt. Ferenc, Atyaisten, Fiúisten, 18. sz. "Szt. József halála", olaj, vászon, jelezve: M. Al. Bachmayer pinxit Viennae 1799. Montepulcianoi Szt. Ágnes olaj, vászon, 18. sz. vége. Szt. Flórián, olaj, vászon, 18. sz. vége. Szt. Peregrinus, olaj, vászon, 18. sz. vége. "Jézus bemutatása", olaj, vászon, 18. sz. A templom előtt SZENTHÁROMSÁG-SZOBOR (87. fénykép), oszlop tetején. Fehér mész­kő, 1843. (I.: Kuthy 1. 20-36.; SzEJN 197.; Műemlj. 475.) R.K. PLÉBÁNIA. (Templom u. 1.) Eredetileg a dunaföldvári bosnyák ferencesek rendháza. Utcavonalra épült fsz.-es épület, boltozott pince, 18. sz. - A kertben felállítva román kori oszoptörzs, fehér mészkő. Egy 11-12. sz.-i templomhoz (Kőhalmi-dűlő) tartozott. 38. Perkáta, volt Győry-kastély, alaprajz 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom