Entz Géza Antal - Sisa József (szerk.): Fejér megye művészeti emlékei - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 34. (Székesfehérvár, 1998)
Fejér megye és művészeti emlékeinek története
található. A megye északi részén több faluban van keresztcsűrös beépítés, ahol a pajta keresztben zárja a gazdasági udvart. Másutt a házzal szemben helyezkednek el kisebb gazdasági épületek (Csór). A még vizsgálható lakóházak közül a legrégebbiek a 18. század végén - 19. század elején épültek. A házakra hagyományosan a földfalú építkezés volt a jellemző, főleg a Mezőföld fában, kőben szegény vidékén. A földfal legfejlettebb formája a vályogból rakott fal. Elterjedt volt a gerendavázba rakott paticsfal. A megye minden területén előfordult a sövényház; a sövényfalat utóbb csak közfalaknál, oromzatoknál és gazdasági épületeknél használták. Egyes helyeken - főleg a megye északi részén - kőből is épültek házak. Követ használtak pincék, présházak, vízimalmok építéséhez, kerítésekhez és kapuk oszlopaihoz. A parasztházak többségével szemben szilárd anyagból készültek az uradalmi épületek, vendégfogadók, kocsmák, iskolák, továbbá a kisnemesi kúriák. A tégla csak a módosabb parasztházakon, ott is csak a 19. század végén és a 20. században jelentkezik; elsősorban kémények, boltozatok és oromzatok készítéséhez használták. A házak fából készült tetőszerkezetének két fő típusa volt a megyében: az ollószárasgerincszelemenes, és a szarufás-torokgerendás. Általános volt a faszöges, fuzfakötésű összeerősítés. Általános tetőforma az oromzatos nyeregtető. A kontyolás ritka, néhol udvari házvégen fordul elő. A tetőfedés anyaga a nád - a Velencei-tó a megyében jelentős nádtermő hely - és a rozsszalmából készült zsúp. A cserép-, bádog- és palafedés még a 19. század végén, a 20. század elején is ritka, inkább a városokban használják. A házoromzatok anyaga, kialakítása igen változatos. Ez lehetett többek közt deszkaoromzat, melyet a Mezőföldön sugarasan, ék alakban raktak össze. A falazott oromzatot a módosabb házaknál szerény, elsősorban klasszicista jellegű vakolatdíszítéssel látták el. A régi házak utcai homlokzatán általában egy, aszimmetrikusan elhelyezett ablak volt, de a modernizálás mindig az utcai ablak megnagyobbításával, duplázásával kezdődött. Az oldaltornác elsősorban a kisnemesi vagy a módosabb parasztházon jelent meg. Egyszerűbb formája a faoszlopos tornác, néhol fűrészelt deszka díszítéssel. A falazott, oszlopos oldaltomác leginkább a Mezőföldön terjedt el. A kosáríves, pilléres, mellvédes oldaltomác azonban elég ritka. Az oszlopos, timpanonos előtomácot kisnemesi kúriákon építették (Cece, Baracska, Kápolnásnyék, Mezőszilas). A lakóházak a középmagyar háztípusba tartoznak, egysoros alaprajzzal. Ebben központi megközelítésű, egymásba nyíló lakóhelyiségek sorakoznak. A szoba hagyományosan mestergerendás; a mestergerenda keletkezési évét és készítőjét gyakran vésett évszám és monogram mutatja. Újabb a keresztgerendás és deszkás megoldás. A két födémtípus egy házon belül is megtalálható. A konyha szabad kéményes, a szobai kemence kívülfutős. A szobai cserépkályha elsősorban a megye északi területein és a Veszprém megyével határos részeken volt általános, a cserépkályhák a csákvári nagy fazekasközpontban és a székesfehérvári kályhások műhelyeiben készültek. A szoba-konyha után kamra, vagy még egy szoba következik. Kétsoros alaprajz elsősorban kisnemesi házakban fordul elő, oldalszoba, oldalkamra formájában. A telken külön álló gazdasági épületek közül legjelentősebb a pajta; a kézicséplés területén a gabona tárolására, cséplésére, valamint takarmánytárolásra szolgált. Ez gyakran téglány alaprajzú favázas, sövény- vagy deszkafalú építmény, zsúp- vagy nádtetővel. A településeken belül különféle uradalmi épületeket is emeltek. Ezek - megváltozott rendeltetéssel - gyakran ma is a falu legfontosabb épületei. A legkarakteresebb gazdasági épületek a 18. századi nagy uradalmi magtárak, mint pl. Csórón vagy Martonvásáron, melyek nemegyszer eredeti ácsszerkezetüket is megőrizték. Igen sajátos a kereszt alaprajzú nagylángi magtár. 20
