Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Palotaváros utcái
itzenstadt) alakult ki. Nevének semmi köze sincs a székesfehérvári királyi palotához, amelynek egykori meglétét is vitatja a helytörténeti kutatás. Neve valójában Palotai külváros (latinul: Suburbium Palotense, németül: Palotaer Vorstadt), mivel a Belváros (Vár, Castrum) Palotai kapuja előtt feküdt, s rajta vezetett keresztül a Várpalotára menő út. Wüstinger József 1826-ból való térképén még Palotai Váraiként szerepelteti, Máder Jenő 1909-ben rajzolt várostérképén már Palotaváros formáját olvashatjuk. Ezt láthatjuk az I. világháború előtt készített utcanévtáblákon is: pl. PALOTAVÁROS Csapó utcza. Palotaváros formáját használják a közbeszédben is, bár területét gyakran az Alsóvároshoz kapcsolják. Utóbbitól nem válik el olyan markánsan, mint a társadalmi-gazdasági szempontból tőle erősebben elütő Felsővárostól. Az újkor évszázadaiban területe összeépült a Belvárossal.Története folyamán nem csupán középkori formájú utcahálózatát, hanem régi utcaneveit is megőrizte. Az első írásban is ránk maradt palotavárosi utcanév a Sütő utca neve: Semlyesythewtca (Zsemlyesütő utca) formájával egy 1484-ben keletkezett iratban találkozunk (Julius 1904,7-8). Itt épültek fel a középkorban a palotavárosi sütők (német eredetű szóval a pékek) házai, kemencéi. A belvárosi és a palotavárosi sütők kenyeres- és zsemlyéssátrai a középkor óta a ferencesek előtti téren álltak. Ha a zsemlyék súlyát ellenőrző piaci bíró súlycsonkítást állapított meg, a pék összes áruját azonnal elkobozta és a közeli Palotai-kapunál a vár vizesárkába szóratta. Később a ferences barátok alamizsna címén elkérték az elkobzott pékárukat a városi tanácstól (Csitáry 1936, 71). Ilyen szigorú rendszabály mellett ritkán követtek el szabálytalanságot a pékek. A múlt század második negyedében a megyei árszabás szerinti egygarasos cipó súlya az ellenőrzések során mindig elérte, sőt gyakran néhány tized lattal meg is haladta az előírt súlyt (Palugyay 1853,161). Néprajzi szempontból figyelemre méltó adat, hogy 1771-ben a fehérvári pékeknek megtiltják a mindenszentek napjára sütött fonott kalács (Heilige Stritzl) készítését (Juhász 1938, 84). Ausztriában, Németországban azonos nevű ünnepi kalácsot ma is sütnek. Székesfehérváron még 1930-ban is 49 sütödében sült a kenyér és a péksütemény. Ekkor 10 pékség volt a Palotavárosban, amiből kettő jutott a Sütő utcára (Szabó 1932, 99-101). A Sütők utcája aTolnai utcára merőleges, aminek ko-13. ábra. ATobak utca az 1930-as évek végén. Molnár Tibor felvétele 36
