Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Üzemek a Palotavárosban
A kézi üzem termelési eljárása lényegében a napjainkban újra működő kisműhelyek technikájában él tovább. Lényege, hogy a fehér vászonra körtefából faragott, vagy rézszegekkel és drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak és megszárították. A keretre feszített előnyomott anyagot az úgynevezett kipákba, festókutakba merítették. A kutakban volt az indigóalapú lé. Ebbe a lébe a felfüggesztett anyagot többször belementették és kiemelték, majd száradni hagyták. Ekkor ment végbe az indigó oxidációja, így alakult ki a híres kék szín. A mintát kialakító szigetelő masszát savas fürdőben leoldották, így ezen a helyen az anyag fehér maradt. Ez az alapeljárás az idők folyamán különböző vegyi folyamatok közbeiktatásával változott, így a minták színezhetőek lettek: világoskékre, sárgára, narancsszínűre, zöldre és pirosra. A Felmayer-cég a budai Goldberger-gyár mellett azon kevés textilüzem közé tartozott, amely jelentős bővítésekkel és beruházásokkal tartani tudta magát a hazai és a nemzetközi versenyben; gőzgépekkel, szárítókkal és nyomógépekkel növelni tudta termelését. Az eredeti telephely szomszédságában levő házakat és kerteket fokozatosan megvásárolták (Palotai út 3., 5., 9.), új emeletes szárítót építettek. 1862-re 50-60 munkással dolgoztak. 1866-tól gőzgépek erejére rendezkedtek be, s a nagy teljesítményű gőz erőgépekre több új nyomógépet építhettek. 1870-re 8 nyomógéppel és 100 alkalmazottal dolgoztak (Vértes 1910, 276). 1890-től, id. Felmayer István halálától kezdve két fia, István és Károly vezette tovább a gyárat. Ekkortájt bővítették kétemeletessé a főtéren levő lakóházukat irodával, üzlettel és hajtogató üzemmel. A század végére a gyártás már olyan méreteket öltött, hogy Kelet- Indiában földeket béreltek és maguk termesztették az indigót. Calcuttában is képviselete volt a cégnek (Szabó 1938, 370-371). 1881-ben új találmány lendítette fel a kékfestőipart. Bayer, müncheni vegyész feltalálta az indigót helyettesítő mesterséges festéket, amelyet nagy tömegben, sokkal olcsóbban lehetett előállítani. A Felmayer cég is hamarosan áttért az új festékre, így termékei még piacképesebbek lettek. Wekerle Sándor Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben című munkában írta: „Egyedül egy székesfehérvári hírneves nagy kékfestőgyár képes áruival külföldön is versenyezni.” (1896, 536). A Felmayer-fivérek korán meghaltak. Utánuk a két özvegy vezette egy ideig a gyárat, majd 1898-ban az osztrák Neunkircheni Nyomógyár Részvénytársaság vásárolta meg tólük. A gyár századunk elején exportált Ausztriába, Németországba, Belgiumba, a Balkánra sőt Afrikába és Amerikába is. 1900-ban 300 munkást foglalkoztatott, ekkor 8 millió méter anyagot festettek és nyomtak. A gyár 1927-ben a Wiener Bankverein tulajdonába ment át. A bank nagyarányú fejlesztéseket kezdett: az egyes műhelyek újjáépítése 1943-ig tartott. Ehhez újabb vásárlásokkal megszerezték a Palotai úti 7., 11,13. számú házakat és a 15., 17., 19. számúak kertjeit (Szabó 1932, 57; Szabó 1938, 371-372). Ali. világháború közeledtére a termelés fokozatosan visszaesett. A város másik kékfestőműhelyét Montskó Flórián alapította, különválva a Felmayergyártól. Montskó 1860-ban szabadult fel Ólublón. A Felmayer-gyárban dolgozott 1872-ig, majd önálló műhelyében termelt és átvette Felmayerék vásározó tevékenységét. 10-15 munkással és 2-3 vásározó lánnyal dolgozott. Fejér megyében nagyon kedvelték a Montskó-féle anyagokat. A fejkendőkön alkalmazott tűzpiros szín Montskóék specialitása volt, rajtuk kívül igen kevesen tudták előállítani. Különlegességeik közé tartoztak a kék és fekete sima, habos és fényes áruk, kötényáruk és asztalneműek (Szabó 1938, 384-386.). Ma az István Király Múzeum őrzi az országos viszonylatban is jelentős fehérvári kékfestőipar tárgyi emlékeit: a Felmayer- és a Montskó-cég kékfestő nyomódúcait, a rézmintájú fordru.ckoV.dA és a fából faragott passere két. Kelmefestő- és vegytisztítóüzemek Palotaváros csatornáival nem csupán a bőrkikészítő és posztóipart, hanem az ugyancsak vízigényes kelmefestést-vegytisztítást is területéhez vonzotta. Ezzel magyarázhatjuk, hogy 1930-ban Székesfehérvár mind az öt kelmefestő és vegytisztító üzeme ebben a városrészben működött. Rehorska Vilmosé a Tobak, Aposztolovics Miklósé a Tolnai, Lázár Jánosé 103
