Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Régi palotavárosi kocsmák és vendéglők
többi vendéget. Óvatosabban bántak a törzsvendégekkel, nyugodtabb szavakkal tanácsolták neki, hogy menjen haza. Másutt a forgalom, a nyereség érdekében az ittas embert is kiszolgálták. Az ilyen helyekre a társadalom perifériáján élő, lumpen elemek is szép számmal jártak. Egy részük a Hal téren lebzselt a Ponty vendéglőnél, annak falát támogatva, „lézengő pontylovagként” (Kodolányi János kifejezése). Besegített ebbe a Possel és Läufer cég által a közelben nyitott pálinkamérő is. Az utóbbi nívón álló üzletekben a helybeli vagy éppen kóborló cigányokat is kiszolgálták. Ricsajt csaptak, szagot árasztottak, de gavallér módon fizettek egymásnak, növelték a forgalmat. Egyik bérlő legjobb vendégeinek tartotta őket. Vándorárusok, vándorkereskedők is megfordultak a vendéglőkben, kocsmákban. Drótos és ablakos tótok (szlovákok), bádogfoltozók, köszörűsök, rongyot, tollat, vasat gyűjtő kereskedők, vándorcirkuszosok, meszesek, faszenesek, fazekasok, koldusok, mind vendégek voltak. A várpalotai meszesek sátoros kocsijukkal, á faszenesek magas rakományukkal időszakonként tértek vissza a Palotai úti beszállókba. Mindig fedél alá törekedtek áruikkal, melyet a Duna-lisza közéig is elvittek. A forgalmat alapvetően az ital, azon belül is a bor fogyasztása határozta meg. A beszerzés általában termelőktől, kisebb mértékben borkereskedőktől történt. Jóllehet legtöbb vendéglősnek, kocsmárosnak volt szőlője az Öreghegyen, az ottani termésből csak kivételesen mért. A rátartibb vendéglős maga járt a bor után, kiküszöbölve így a borkereskedő árrését is. Egyrészt Mór környékét, másrészt a Balaton-felvidéket tartották a minőségi bor hazájának. A vendéglős rendszerint negyedévenként-félévenként vette meg a szükséges mennyiséget. Fehérbort vásároltak, vörösre ritkán került sor. A bor vétele eladó és vevő furfanggal teli összecsapása volt. A szőlősgazda a korán érkező vendéglőst reggelivel, szalonnával, kolbásszal kínálta, tudva, hogy arra a gyengébb bor is jólesik. A vevő viszont igyekezett éhgyomorra kóstolni, vagy almát vitt magával az ízek közömbösítése végett. Kiss Kálmán Móron, a báró Trautenberg családtól vagy szőlősgazdáktól ezerjót szokott venni, de Dorogról gróf Széchenyi Domokos pincéjéből is hozatott bort. Az uradalmaktól nagyobb, száz-kétszáz hektoliteres tételben vásárolt. Többször vett mustot is, melyhez olcsóbban lehetett jutni. Horváth Mihály ügynökökkel, minta alapján ugyancsak Mórról, illetve annak környékéről hozatott. Héjj Imre, a Ponty bérlője a móri fajtát kevésbé szerette, viszont Iszkaszentgyörgyre, Sukoróra maga járt a bor után. A Hirtling-kocsmában főleg a jó bor miatt jártak. A tulajdonos Csopakról, Dörgicséről hozatott különböző minőségűt, melynek literjét az 1930-as években nyolcvan fillérért, egy pengőért mérte. Züringer Gyula Mórról, Csókakőről, Badacsonyból, Balatonarácsról hozatott, ahol már kiépített kapcsolatai voltak. Szalay Alajos egyik hirdetésében balatonfüredi bor fogyasztására invitálta a vendégeket. A vendéglők alatti nagyméretű pincékben a harminc hl-es hordók sem számítottak ritkaságnak. A tulajdonosok rendszerint mégsem tudták az egész évi italmennyiséget ott elhelyezni, mivel egy-egy jól menő vendéglő havi fogyasztása huszonnégy-huszonnyolc hl körül mozgott. A vendéglősök, kocsmárosok egy része borkereskedőktől vásárolt. A palotavárosiakat főleg Boross József és Fiai Kft. (Selyem u. 17.) látta el. Az 1920-ban alapított cég Kiskőrös környékén vásárolt fehér bort, amit gyöngyösi vörössel házasított. Ügyfeleik közt a Schwerteczky, Héjj, Berki, Fett, Pingitzer, Papp, Kurdi vendéglősök voltak megtalálhatók. A pálinkát szintén termelőktől vették, mégpedig rendszerint a bort eladó szőlősgazdáktól, de jelentős szállító volt a röviditalok (pálinka, császárkörte, rum) terén a Kari József és Fiai Likőr és Ecetgyár, Gyarmatáru Nagykereskedés (Kígyó utca 29-37.), valamint a Possel és Läufer cég (Hal tér 3.). A csapolt sör nyári melegben, de inkább csak vasárnap fogyott. A városban két sörlerakat létezett, ahonnét hordókban szállították a kocsmákhoz a kért mennyiséget. A Dréher és Haggenmacher céget (Ybl M. u. 6.) favorizálták, mellette a Kőbányai Polgári Serfőző Rt-nek (Honvéd u. 3.) kisebb szerep jutott. A söröskocsik egyúttal jeget is vittek a kocsmáknak, vendéglőknek. A szódavizet általában a Vendéglősök Szövetkezetének szikvízüzeme (Palotai u.) adta. 94
