Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Kézművesipar a Palotavárosban
A csapók által készített szűrposztóból a szűrszabók varrták a szűröket, dolmányokat. 1784-ben 36 mester, 1855-ben 35 mester, 2 segéd és 1 tanonc, 1868-ban 28 mester, 10 segéd és 2 tanonc dolgozott a csapó mesterségben. A szűrszabómesterek 1784-ben 28-an, 1855- ben 21-en, 1868-ban 16-an voltak (Varga 1968, 263; Drucker 1868, 20-21). Sajnos mindkét mesterségről csak igen kevés céhemlék maradt ránk. Ezek közül a legkorábbi egy 1702- ben keletkezett magyar nyelvű céhlevél, amit a fehérvári csapómesterek felszabadított legényüknek adtak ki. Az István Király Múzeum őrzi a székesfehérvári csapók zöldmázas céhkorsóját, amely 1794-ben, Pafkó János főcéhmester idejében készült. Ugyanitt megtalálható a szűrszabócéh magyar feliratú pecsételője és zászlaja is, mindkettő 1848-ból való. A kormányzat 1803-ban eltiltotta a székesfehérvári csapókat készítményeik fehér földdel (alba terra) való festésétől (Juhász 1938, 63-64). Ez a tiltás a hatóságoknak az egyszerű nép cifra öltözködését gátló rendelkezéseit kívánta érvényre juttatni. Ugyanezt a célt szolgálta a Tekintetes Karok és Rendek 1824. évi rendelete, amely a szúrszabóknak megtiltotta „a cifra szegett szűröknek az országos vásárokon leendő árusítását.” A székesfehérvári szűrszabók Fejér vármegyében 1837-ben ezzel kapcsolatban benyújtott kérvényükben ezt írták: „... megyebéli szűrszabók mindezideig ollyasféle szűröknek árulásával fel is hagytunk, hanem a tekintetes Tolna és Veszprém szomszéd vármegyebeli szűrszabók, az rendelet ellenére is a cifra vagy szegett szűreiket a megyénkbe tartandó országos és búcsú vásárokban újonnan árulták és árulják. Azért könyörgünk aTekintetes Rendek és Karok kegyes színe előtt, méltóztassanak hathatós és kegyes közbenjárásaikkal a nevezett szomszéd vármegyéket hivatalosan és barátságosan megkérni, hogy a megyéjükben lakó szűrszabók is az efféle szűrök árulásától az megyénkben esendő vásárokban letiltassanak, mert ha az azoknak továbbá is megengedtetik, mi megyebeli szűrszabók, mint az élelmünk megszerzésére, mint az reánk kivetett adó megfizetésére elégtelenek és tehetetlenek leszünk.” (Farkas-Móra 1962, 71-72). A szomszédos várpalotai csapócéh az 1848-49-es szabadságharc „Álladalmi Fölszerelési Ruhabizottmányának megrendelésére 20 000 rőf halinaposztót készített, amit a székesfehérvári szűrszabók katonai mundérnak dolgoztak fel (Nagybákay 1971,13). A céhrendszer megszűnése után, a múlt század utolsó harmadában a fehérvári szűrszabók a kalaposokkal közös ipartársulatban dolgoztak. Györffy István írta, hogy a fehérvári vásáron 28-30 szűrszabó rakodott ki még az 1880-es években is. Egy-egy vásárban 800- 1000 szűrt adtak el darabonként 12-15 forintért. Fehérváron nem volt keletje a veszprémi, somogyi szűrnek, itt már az alföldi formát viselték (1930,196). Mivel a szűr divatja a XX. század elején elmúlóban volt, 1930-ban Székesfehérváron már egyetlen szűrszabót sem tartottak számon. A mezőföldi juhászok ugyan még az 1950-es évek végén is használták a szűrt, de azt ekkor már az alföldi vásárokban vagy a helyi vásárokra érkező alföldi szűrszabóktól szerezték be. A török alóli felszabadulást követő évszázadban hazánkat járó nyugati utazóknak is feltűnt, hogy nálunk mennyire elterjedtek a juhbőrből készült felsőruhák, amelyeket férfiak és nők, nemesek és jobbágyok egyaránt viseltek. Ezek közül az alföldiesen subának, dunántúliasan bundának mondott, ujjatlan, palástszerű bokáig érő 5-12 rackajuh bőréből készült ruhadarab tett szert a legnagyobb közkedveltségre és hírnévre. Készítői a szűcsök voltak. A csapóval és a szűrszabóval szemben a szűcsipar „egész mesterség”: a bőr kikészítését, kiszabását, megvarrását, hímzését a szűcsmester végezte. Művelői országszerte a legrangosabb iparosok közé tartoztak. Örökösen vitáztak a szabókkal, akik a ruhadarabok szabásának és megvarrásának jogát elvitatták tőlük. A szabókról alkotott véleményüket, ezért így fogalmazták meg: Egy szűcs: egy gróf, Két csizmadia: egy báró. Három szabó: egy ember! 56
