Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)

Kézművesipar a Palotavárosban

28. ábra. Dolgozó segédek a székesfehérvári csizmadiák ifjú-céhének korsóján, 1833. István Király Múzeum. Leltári szám: 11.50.1. Gelencsér Ferenc felvétele

útja Magyarország határain túlra, az osztrák örökös tartományokba (Bécs, Alsó-Ausztria, Stájerország, Csehország, Morvaország, Szilézia), sőt Németországba is elvezetett, ezért a vándorkönyveket mindig magyarul és németül állították ki, s egyúttal útlevélként is szolgáltak. Mindkét nyelven feltüntették a figyelmeztetést: „Minden bel- és külföldi hatóságok megkerestetnek, hogy ezen vándorkönyv előmutatójának gátolatlan vándorlást engedjenek, s telhetókép segélyére legyenek.”

Vándorkönyvét munkába lépésekor a mesternek adta át a legény. Távozáskor a mester és a városi, községi elöljáróság az eltöltött munkaidő hosszára, a legény magaviseletére, munkájára vonatkozó bejegyzést tett a vándorkönyvbe. A továbbálló legénynek gyorsan munkát kellett keresni, mert ha az utolsó kilépést követő 6 héten belül nem szegődött el egy másik mesterhez, akkor „vele a’ fennálló rendőri szabályok szerint kell bánni”.

Az István Király Múzeumban található Szekfú Ferenc 1853-ban szabadult székesfehérvári csizmadialegény vándorkönyve. Szekfű a dunántúli városokban vándorolt: 1854-55- benVeszprémben, 1856-57-ben Győrött, 1858-60-ban Dunaföldváron, 1860-63 között Budán dolgozott.Tízévi vándorlás után lett önálló mester Székesfehérváron.

Fehérváron a múlt században heti 32 krajcárt keresett egy csizmadialegény. Fizetéséért, a szállásért és teljes ellátásért naponta két pár csizmát köteles volt elkészíteni. Egy-egy műhely termelékenységének leméréséhez tudni kell, hogy egy mester legfeljebb két legényt és két inast tarthatott. A munkaidő valamennyiük számára hajnali 3-5 órától este 9-ig tartott.

49