Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Kézművesipar a Palotavárosban
Kézmüvesipar a Palotavárosban Tímárok, vargák, tobakok Hazánkban a korai középkorban a nyersbőrkikészítés és a lábbelivarrás mesterei a tímárok voltak. A bőrt ekkor még „magyar módra” timsóval készítették ki, s főként bocskort metéltek belőle. A XVI. század végén terjedt el nálunk a nyugati eredetű bőrcserzés. Ennél a modern eljárásnál a nyersbőrt növényi eredetű főzetben csávázták. A csáva, a cserzőlé a szömörcelevél, a gubacstölgy, a nyír és a fűzfa kérgének leforrázásával készült. A cserzésnél, csávázásnál ezekben a növényi részekben nagy mennyiségben lévő csersav vegyi hatása alakítja át a nyersbőrt a rothadásnak és a nedvességnek ellenálló anyaggá, bőrré. A cserzett bőrt és a belőle varrt nyugati eredetű lábbelit, a sarut a vargák gyártották. A török időkben már a csizma lett a legdivatosabb lábbeli. Készítőik, a csizmadiák voltak az első bőriparosok, akik már nem foglalkoztak nyersbőrkikészítéssel, hanem csak a kész bőrnek lábbelivé való feldolgozásával. A csizmadiamesterség XVII-XIX. századi fénykorában a tímárok megmaradtak a más bőriparosok (csizmadia, szíjgyártó) számára végzett bőrkikészítés, a vargák a bőrkikészítés, az ódivatú, szegényes lábbelik (bocskor, saru) varrása és a bőrfoltozás mellett (Gáborján 1962, 97-140). A bőriparos szakmák fejlődését a céhes iratokban is nyomon követhetjük. Ma a budapesti Egyetemi Könyvtár őrzi a székesfehérvári vargák céhszabályzatát, amit 1701-ben I. Lipót császártól nyertek. A szabályzat a tímár és a varga mesterség feladatkörét így határozta meg: „... az Tímároknak Selegyen Szabad bőröket Polgárnak bocskor Számára ki metélni és árulni... hanem mind az Vargák maradgyanak megh az eő Mesterségekben, mind az Tímárok az mit tanultak. És az eó Mesterségének megh mutatására tartozzék az Magyar vagy Horváth Varga Remeket... egy bocskornak való Eökör bőrt, és egy Sarunak vagy Kapczaknak való borjú bőrt jól ki készíteni, és egy pár hosszú Szárú, hajtott orrú, Halásznak való SarutVarrani...” A bőriparosok sorában a XVIII. században a tobak mesterség tűnik fel. Tobaknak eredetileg a délszláv nemzetiségű szattyán- és kordovánkészítőket nevezték. Később a tobak elnevezést a nyersbőrkikészítő tímárokra is alkalmazták. A tímár és a tobakos között azért egészen századunkig megmaradt a feldolgozott bőrök fajtája szerinti különbség. A tímár főként marha- és boíjú-, esetleg lóbőr feldolgozásával foglalkozott. Ezt talpbőr, lószerszámbőr céljaira készítette ki. Ugyanakkor a tobakos birkabőrt, kecskebőrt készített ki bélés- és díszműáru-bőrré. Utóbbi különböző színűre (fekete, vörös, sárga, szürke) festette is a bőrt. A székesfehérvári tímárok és tobakok céhszabályait 1695-ben hirdették ki a város belső tanácsában. A mestereknek jó kapcsolatai voltak a szomszédos Veszprém tobakosaival, mert a legények ifjú-céhének szabályzatát a veszprémiektől vették át 1700-ban. Magyar nyelven vezették a társulat könyveit, 1694-ből való pecsétjük felirata is magyar nyelvű. Ismerjük a céhet alapító és a későbbi mesterek nevét is az 1694-1879 közötti időszakból. A bőrgyártás virágzó iparága volt a városnak, amely Veszprémmel és Péccsel együtt a XVIII. században a Dunántúl legnagyobb bőripari központjává fejlődött. A céhtagok vagyonosak voltak, a városban azt tartották róluk, hogy „három tobak egy gróf”. A Belváros egyik legszebb polgárháza, a Liszt Ferenc és a Lépcső utca sarkán álló manzárdtetős épület, a szomszéd házakkal együtt a XVIII. század második felében Schlosser Ádám tímármester tulajdonában voltak. A székesfehérvári mesterek 1784. évi összeírásából tudjuk, hogy ebben a korban 519 mester 64 különféle ipart űzött a városban. Ez az összeírás 4 tímárt és 23 tobakot tart számon (Varga 1968, 266). II. József császár 1785-ben a tervezett török háború miatt meghagyta a városi hatóságnak, hogy segítse elő a tímárok létszámának növelését, és a fehérvári borkészletről terjesszen fel hozzá jelentést. Ekkor a városból 5 tímárt és 38 tobakot jelentettek. 1796-ban a városi tanács megtiltotta a tímároknak és a tobakoknak, hogy a nyersbőröket a palotavárosi nyílt csatornákban áztassák. Mivel a köz-44
