Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)

Palotaváros társadalmi szerkezete a XX. század elején

9. ábra. Temetés télen a Hosszú temetőben az 1950-es években. Gelencsér Ferenc reprodukciója

parasztság adta. Az adófőkönyv 104 birtokost említ, de rajtuk kívül figyelembe kell venni az 59 kishaszonbérlőt, valamint a házbirtokosok egy részét is. Ugyanis 265 alkalommal a főkönyv foglalkozásként mindössze a házbirtokos megjelölést használta. (További 118 esetben a házbirtokos állapot mellett megadta a közelebbi iparos, illetve kereskedői foglalkozást is.) Az inkább tulajdonosi, mint használati jogosultságra utaló megjelölés mögött az esetek jelentős részében mezőgazdasági foglalkozást kell keresnünk. A parasztság a városon belül, a felsővárosiakhoz, illetve tóvárosiakhoz (alsóvárosiak) viszonyítva a kevésbé módosabbak közé tartozott, s emellett is tovább rétegződött. A maga, illetve családja megművelte csekély birtoknagyságot bérlettel, napszámban, illetve bandákban végzett munkákkal, valamint intenzívebb földműveléssel igyekeztek ellensúlyozni. Az utóbbi tekintetben a zöldségtermelő-kertészkedő tevékenységük a figyelemre méltó. A szántóföldi művelésben viszont náluk is a kukorica, illetve a búza vezetett. A külvárosnak a Sárrét, illetve Várpalota felé eső részét lakták, ahol a házhoz és udvarhoz jelentős nagyságú, melléképületek elhelyezésére, illetve földművelésre alkalmas területek csatlakoztak (Tolnai, Jancsár, Sziget, Selyem, Rác, Szeder u.).

Palotaváros társadalmának számszerűleg is jelentékeny tömegét alkotta a kispolgárság. Gazdasági erőtlensége, megosztottsága, létének különböző irányú gyökerei miatt azonban itt sem képezhette a magyar polgárosodás jelentős társadalmi erejét. Számukat tekintve a kisiparosok vezettek. 55 szakmában összesen 225-en tevékenykedtek, jórészt a saját műhelyükben, de általában alkalmazottak nélkül. Az egykori utcanevek még jelölték, hogy az újkor hajnalán a mesterek a városrészben miként települtek meg, de a század elejére mindez már csak emlék maradt. Arégi mesterségek (csapók, gömbkötők, kapcacsinálók, posztósok, szűrszabók, takácsok, tobakosok, vargák) eltűntek vagy harmadlagossá váltak, a régi céhpolgárság háttérbe szorult. A városrészben jelentős szerepet betöltő bőrfeldolgozás is átalakult. A18. század óta méltán elismert tobak és tímár mesterségnek már

29