Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Jelesnapi szokások Palotavárosban
a balázs-, illetve gergelyjárás. Az egyház szertartási rendje alapján azonban mise után, főleg a gyerekeket Szent Balázs áldásában részesítették. A torokfájást meggyógyító Balázs püspök emlékére két keresztbe tett gyertyát emelt a pap a gyerekek torkához. A sok áldozatot szedő, rettegett torokgyík miatt az áldás népszerű, egyes iskolákban kötelező volt. (A diákmise után a zircieknél végezte el a pap.) Gergely csaknem a két évszak határára esik, amikor a mezei munkák is lassan megkezdődnek. A palotavárosiak a káposzta- és karalábémagot vetették ezen a napon. Hóesés még előfordulhatott ilyenkor: „Bolond idő vöt, mer megrázta Gergő a szakállát.” Az iskolások két jeles napja közé esett Mátyás apostol ünnepe (február 24.), kit a templomi ábrázolások szekercével örökítettek meg. „Mátyás ha nem talál jeget, akkor csinál; ha talál, akkor tör” - tartotta a hagyomány, bizonyítva, hogy a tavasz a vegetáció megújulásának közeledtével a parasztemberek, milyen érzékenyen reagáltak minden időváltozásra, mennyire figyelték azt. Tavaszi ünnepkör A tavaszi szokások, hiedelmek két jelentős ünnephez csoportosulva adják a nagyhetihúsvéti, illetve a májusi-pünkösdi ünnepkört. Nagyheti-húsvéti ünnepkör A húsvétot hét hét büjt, a nagyböjt időszaka előzte meg, melynek szigorú előírásai az idők folyamán az egyházi rendelkezések, a megváltozott viszonyok folytán egyre enyhültek. Böjtben bál és esküvő 1945 előtt nem lehetett, hacsak az utóbbi valakinek nem volt nagyon sürgős. Egyszerűbb, sötétebb, gyászosabb ruhákban jártak, különösen nagypénteken és feketevasárnap. Étkezési szokásaikban az utóbbi évszázadban már csak a nagyhéten maradt meg a böjti jelleg. Virágvasárnap az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepli, amikor a tömeg elé zöld ágakat szórt. Ennek emlékére a hívek barkaágakat gyűjtöttek, vitték a barátokhoz szenteltetni. Mise végén a pap az ágakat kézben tartó hívek felé intett, megszentelte a barkát, amit otthon a szentkép mellé vagy tetejére tettek. A virágvasárnaptól húsvétig tartó nagyhét a külső és belső megtisztulás időszaka. Aházakat kívülről kijavították, belülről a szobát-konyhát kimeszelték, amit kellett megsikáltak. Nagyhéten a szigorúbb szabályok szerint bűtűtek. Ennek megfelelően éltek már szerdán is, azután nagy csütörtökön rántott levest, savanyú tojást, nagypénteken tejes bablevest, sós pogácsát fogyasztottak, nagyszombaton pedig csak a feltámadási körmenet után ettek húst. A nagyhét eseményei lényegében nagycsütörtökön kezdődtek. Délelőtt 9-kor beharangoztak, utána a „harangok ementek Rómába” („Ement a harangok hanggya Rómába”), a nagyszombati feltámadásig nem szólaltak meg. Hangjukat a század elején még kereplő helyettesítette. Csütörtökön a gyász jegyében megtörtént az oltárfosztás. Nagycsütörtök munkával is telt, az uborkát ezen a napon rakták (vetették), míg a tavaszi saláta háromlevelű palántáját nagyhétben ültették, hogy pünkösdre már piacra tudják vinni. A nagyob munkákat azonban nagycsütörtökre mindenképpen illett befejezni. Nagypénteken csak a legszükségesebb, ház körüli teendőket látták el, fokozva az ünnep jelentőségét. A régi öregek „annyira bűtűtek, hogy még tüzet se raktak, hideg ételen vótak.” Eseményszámba ment a tojásfestés. Az utcabeli boltban vásárolták, legfeljebb a polgári családoknál boltban vett matricával. Nagypéntekre készítették a szaladóst, mely a magyar parasztkonyha egyik legrégibb édes süteménye. Két héttel korábban búzát, rozsot csíráztattak, egy napig vízben tartották, majd sodródeszkára kiterítették, langyos vízzel mindennap megöntözték. Ha nagyra nőtt a zőggye, levágtak belőle. Nagycsütörtökön összevágták, húsdarálón ledarálták, langyos vízben kétszer átmosták, jól kicsavarták, gombócba gyúrták. Liszttel keverték, sűrűbbre, mint a palacsintatésztát.Tepsibe tették, úgy vitték át valamelyik palotavárosi pékhez, aki megsütötte. Nagypénteken, mint olcsó, ízletes, zsírtalan böjti ételt fogyasztották. A haragosok közt azonban előfordult, hogy a péknél sót dobtak egymás ételébe, így aztán az ételből nem lett semmi. 152
