Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Életmód, társadalmi csoportok a Palotavárosban a XVIII - XX. században
panaszukkal egy István nevű takácsot ért sérelmek miatt. Kérték, hogy engedélyezze letelepedését a „Zenth Kyral fewlde”-n (Lauschmann 1912,1. 167). A keresztes konvent székesfehérvári működése az 1543-as török ostrommal ért véget. Maguk a keresztesek a szultáni kegy jeleként szabad elvonulást kaptak, s gazdag levéltárukat is magukkal vihették. Magánlevéltáruk fennmaradása Dalmady Sebestyén utolsó székesfehérvári praeceptoruknak köszönhető, aki azt a törökkel megegyezve, török védőőrizet alatt Veszprémbe, majd Pozsonyba menekítette. A pozsonyi káptalan hiteleshelyi levéltárában őrizték egészen 1969-ig, amikor azt a Magyar Országos Levéltár visszakapta. Fejér megyére vonatkozó okleveleinek regesztáit Érszegi Géza közölte (1971, 177-264). A keresztesek épületeit viszont alaposan tönkretehette az ostrom, hiszen 1546-ban a keresztesek kórházához kapcsolódó romos Szent Anna templommal együtt Szefer bin Musztafa fürdós vásárolta meg árverés során a török kincstártól (Kovács 1972, 263). Köveit egy új török fürdő építéséhez használta fel. Életmód, társadalmi csoportok a Palotavárosban a XVIII-XX. században Székesfehérvár városrendezési terve nyomán az 1980-as években került lebontásra egy középkori eredetű városrész, a Palotaváros. Az akkori utcanevekkel jelölve aTolnai utca - Piac tér - Palotai út - Gellért utca - Sárrét által határolt területen feküdt, a Belvárostól nyugatra. Magában foglalt két, korábban külön névvel illetett városrészt is: a déli fekvésű Szigetet és a nyugati elhelyezkedésű Rácvárost. Sziget a Johannita lovagrend révén a XII. század közepétől 1543-ig töltött be jelentős szerepet, míg a Rácváros éppen a XVI. század közepén alakult ki. A defterek tanúsága szerint a rácok már a hódoltság első éveiben megjelentek, mint a törökök martalócai. Valószínű, hogy ók és családjaik vetették meg alapját a Rácvárosnak, melyben a későbbiekben is jelentős számú délszláv lakott. A török hódoltság idején a földműves, iparos magyarság jobbára a Szigetben, Palota- és Rácvárosban élt. Az oszmán uralmat követően az első telepesek közt jelentős számban voltak magyarok, akik azonban a Belvárosba alig jutottak, így elsősorban a Palota- és Rácvárost ülték meg, s csak később szivárgott közéjük kevés számú német. A patakokkal, árkokkal, csatornákkal sűrűn szabdalt terület egyébként is alkalmas volt a vizet igénylő iparosság (csapók, tímárok, tobakok) megtelepedéséhez. A Gaja, illetve az abból kiágazó Varga-csatorna szerepe szinte napjainkig megmaradt. AXIX. század folyamán a Sziget, Rác- és Palota külvárosok egymással, illetve a Belvárossal összeépültek. A szegényebb iparos és mezőgazdasági népesség megtelepülése révén a városrésznek sajátos képe alakult ki. Ilyen tekintetben Palotaváros nem egyedülálló a magyar városfejlődésben. Veszprém, Szeged, Debrecen és Kolozsvár esetében is megfigyelhető, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó és a szegényebb iparos réteg a külvárosban telepszik meg. A századforduló, illetve századunk első felének Palotavárosa tükrözte a megye, a város fejlettségének, elmaradásának lényeges vonásait, s mégis olyan saját arculattal rendelkezett, amit több tekintetben az 1980-as évekig megőrzött. A városrész lakosságának meghatározó tényezője egyrészt a kisbirtokos - kisbérlő (paraszti), másrészt a kistermelő - polgári középréteg volt. Az ittlétük által kialakított település képe inkább falut, mintsem várost idézett. Az uralkodó osztály képviselői a Belvárosban, s nem a Palotavárosban éltek. Hiányzott egyrészt a földbirtokosság, másrészt nem laktak a városrészben tőkések, tőkepénzesek sem. De hiába keresnénk a társadalom perifériáján élőket, a nincsteleneket, a nyomorban tengődőket is. 13
