Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
szalmát szórt szét, amit a házbeliek összesöpörtek, és a tyúkok fészkébe tették. Luca napján egy-egy háznál kisebb mulatságot is rendeztek a fiatalok. Seregélyesen 1964-ben az 57 éves Kállai Mihályné Szűcs Anna így idézte fel a Luca-napi alakoskodókat: „Hát hallottam, meg má azér még a fiatalabb koromba, még akkor egzisztát itt is a Luca, hogy fölotöztek olyan maskurákro, és mentek az utcán, táncútak, muzsikátok, és mentek be a házakhoz. Aki mit tudott adni, azt adott nekik." (Balogh 1969,148.) Seregélyes-Szőlőhegyen is lucáztak: Három-négy legény maskarába öltözve járta a házakat. Láncos botot zörgettek, polyvát szórtak, rigmust mondtak a házaknál. Pusztaszabolcson több csoportban is négy- öt, 12-14 éves fiú járt lucázni. Maskarába öltöztek, kifordított bundába. Volt köztük köcsögdudás, harmonikás is. Ha valamelyik csoportból ezek a hangszerek hiányoztak, akkor két rossz edény összeverésével helyettesítették azokat. Egy fiú morzsolt kukuricával teli kosarat vitt, egy medvének öltözött, a hátára szalmával kitömött zsákot kötöttek. Bekiáltottak a lányos házakhoz: Szabad-e lucázni? Ha megengedték nekik, bementek a házba, ahol a medve, akit a derekára kötött láncon vezettek, négykézlábra ereszkedett. A kukoricát vivő legény elmondta a Luca, Luca, kitty-kotty, kotoljatok, tojjatok... kezdetű rigmust, majd egy marék kukoricát tett az asztalra. Ezt másnap reggel a tyúkoknak adták, hogy több kotlós legyen. A rigmus elmondása után a lucázók zenéltek, táncoltak. A medve mókás mozdulatokkal négykézláb lépegetett. A tánc végén a hátán levő zsákot botokkal megveregették, a háziasszony pedig pár szál szalmát kihúzott belőle, amelyet a tyúkok fészkébe tett, hogy jobban tojjanak. Végül a lucázók pénzt vagy füstölt húst, kolbászt kaptak. Szenté Mihály (szül. 1901) említette, hogy még a kastély halljában is lucáztak. Ide szerettek járni, mert 2-3 pengőt is kaptak, és nagyon szívesen fogadták őket. Szolgaegyházán a legények Luca napján „máska" formát vettek fel: asszonynak öltöztek, meszelőt, kosarat hordtak. Kalapjuk mellé piros rongyot, kormos tollseprűt kötöttek. Házról házra járva a kosárból a polyvát széthintették az udvaron és a konyhában. Közben ezt a rigmust mondták: Luca fia vagyok én, A kályhába bújok én, Úgy iszom a füstöt, Mint parasztember a bort. Az ablakon bekiabálták: Ami tyúkunk tojogáljon, A maguké meg kotkodáljon! A Luca alakoskodókról 1961-ben a 76 éves Csapó Antalné Kovács Rozália így emlékezett: „Luca estéjén fölotöztek a fiúk meg a kislányok Lucának: szoknyát a férfi gyerekek, a lányok meg nadrágot vettek, bekormozták az arcukat. Batyuba szalmát vittek a hátukon, mi, asszonyok meg kiszedtük belőle, azt tettük bele a tyúkfészekbe. Söpörte a szobát, söprút vitt magával. Öten-hatan összeálltak. Egy meszelt, kettő söpört, három meg táncolt, egy meg vitte a köcsögdudát. A harmincas években volt." A Szolgaegyháza (ekkor már Szabadegyháza) melletti Vastaghalom pusztán a fiúk még az 1960-as évek közepén is lucáztak (IKMNA. 67.3; 65. 13-14). Sárosdon Luca napján a legények rossz ruhába öltöztek, arcukra álarcot tettek. Kifordított bundába medvének, medvetáncoltatónak öltöztek, és házról házra jártak. Derekukra vastag láncot kötöttek, az utcán azzal zörögtek vagy ostorral durrogattak. A házaknál „mostak", „meszeltek", „sároztak", hogy korán legyen kotlóstyúk. Ijesztgetésükkel 83
