Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

temetkezésére a középkortól napjainkig számtalan adat utal. Általában a temetés rangját emelte. - Nóvák 1984. 24-43.) A koporsó előtt a pap a kántorral és a ministránsokkal, a halott két oldalán három középkorú férfi lámpavivő haladt, kiknek lámpionjában egy-egy szál gyertya égett. (A múlt században még fáklyákkal temettettek.) A gyászoló család és a közeli rokonok után az asszonyok következtek, élükön az idősebb férfiak közül kikerülő erős hangú olvasómondókkal. A menet egész úton énekelt, illetve a rózsafüzért mondta. A temetőben a kápolnától a sírig a lélekharang hangja kísérte a megboldogultat. A magyar nyelvterületen még a századforduló után is gyakran megülték a fiatalon elhunyt legény vagy leány lakodalmát. A gyászolók lakodalmi öltözetben vonultak a sírhoz. (Dömötör 1972.62.) Palotavárosban is megkülönböztetett módon kísérték a temetőbe az eladósorban lévő nagylány vagy házasulandó legény halottat. A II. világháború előtt úgy öltöztették fel őket, mintha esküvőre mennének: a nagylányt fehér ruhába, koszorús menyasszonynak, a legényt ünneplőbe, mellére pedig vőlegénycsokrot tettek. A temetőbekísérés a nászkíséretnek felelt meg. A leányhalott koporsóját legények, a legényhalott tetemét pedig világos ruhába, nyoszolyónak öltözött lányok vitték. Említették, hogy egy 1926-ban elhunyt nagylányt is ilyen módon menyasszonynak öltöztettek, kinek koporsóját vőlegényének barátai emelték vállukra. A szülői szeretet és a hagyományos gondolkodás megnyilvánulásaként mindazt a vagyont, amit örökölt volna, a temetésére költöttek. A leányhalott menyasszonynak öltöztetése, legények általi vitele valamivel tovább maradt szokásban, mint a halott legény lakodalma. A sírásó a halottvivőkkel kötélen eresztette le a gödörbe a koporsót. A beszentelés után a pap dobta rá az első lapát földet, kinek példáját egy-egy görönggyel a rokonok követték, majd temetni kezdtek. A halott férj után a sírba dobták a feleség esküvői koszorúját. A sírba hajított koszorú a városi gyakorlatból ismert Kolozsvárról és Hódmezővásárhelyről is. (K.Kovács 1944.334; Kiss 1958.186.) Mikor már a gödör színig volt temetve, a sírásó fejtül ledugta a keresztet, majd formába hozták a sírhalmot, végezetül rárakták a virágokat. A legidősebb családtag köszönte meg a jelenlévőknek „szíves fáradságukat, hogy eljöttek édesapám (édesanyám stb.) temetésére." A kántornak, papnak egy-egy gyertyát adtak. Gyerekhalottnál afé(l)kilós gyertyát a keresztanya vette meg és a keresztapa adta át. A Szent István Temetkezési Társulat alapszabálya előírta, hogy minden elhunyt tag után temetéskor a Szent István templomban kell harangozni. A segély díj mellett az ugyanitteni kiharangozás járt a vidéken eltemetetteknek. Viszonylag gyakran a felsővárosi, igen ritkán a palotavárosi parasztoknál, nemegyszer a kőműveseknél, ácsoknál, tetőfedőknél fúvószenekar, a Gász-banda is rész vett a temetésen, növelve a megadandó tisztességet. (A zenekar iparosokból, főleg kőmúvesekből állt.) A zászlós, lámpás temetés az 1960-as évek végén lassan elhalt, de a búcsúztatás során még az utóbbi időben is külön megemlítették, ha a halott a temetkezési társulat egyik tagja volt. A temetést a család számára tor zárta, melyre a közelebbi rokonyokat hívták el. Sült húst, kenyeret, bort tálaltak fel. A halotti torba a társulati tagokat nem invitálták, hanem az egyik hozzátartozó az olvasómondók és a vivők részére valamelyik közeli, jóhírű vendéglőben megszervezte az áldomást. Leginkább Kiss Kálmán Palotai úti üzletében fogyasztották el csöndes beszélgetés mellett a számukra rendelt mintegy öt liter bort. A szolgálatukat követően végbement áldomás hordozott magában valamint a korábbi századok testületeinek lakomáiból. 72