Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Dunapentelén, Százhalombattán - mivel közülük sokan a Bánátba költöztek. (F. M. L. Közgyűlési jegyzőkönyvek 32. köt. 46. 173.) A migráció egyik fő oka a korabeli kérvényekből kiderül. A sóskútiakra az elhalálozások valamint néhány gazdatársuk Szentendrére, Pomázra költözése miatt nagyobb adóterhek nehezedtek. Az ercsiek és a rácalmásiak „utolsó romlásukban" ugyancsak a növekvő terhekre panaszkodtak a vármegyének. (Vadász, 1976. 109.) Míg egyik oldalról a szegényebb, paraszti sorban élő, főként állattenyésztő délszlávok folyamatos mozgásban maradtak, addig a városokban lakó kereskedő, kézműves, illetve paraszti foglalkozásúak inkább helyhez kötődtek, gyarapodni kezdtek. Legszembetűnőbb a fehérvári rácok viszonyainak alakulása, bár egy részük a török idők után szétszéledt Pestre illetve a Tisza-Maros vidékére, ám a városba is települtek máshonnét, így Adonyból. (Kállay, 1988. 366.) A békés időszak kedvező feltételeket biztosított fejlődésüknek. 1769-ből és 1781-ből egyaránt 40 pravoszláv házról tudunk. Foglalkozásukra nézve legtöbbjük kereskedő és földműves volt, de akadtak köztük kézművesek és hivatalnokok is. A kereskedők legnagyobb arányban a 17. század végétől a 19. század hetvenes éveiig tevékenykedtek, ezután a kereskedők és parasztok száma kiegyenlítődött. (JakSié, 1962. 21, 29-30.) Természetük, eltérő vallásuk miatt a város tanácsa igyekezett akadályozni beköltözésüket. Ráadásul a kereskedő foglalkozásúakban komoly vetélytársakat láttak, ezért gátolták a kereskedő társaságba történő felvételüket. A vita nemegyszer a helytartótanácsig is eljutott. Ugyancsak többször adott okot véleménykülönbségre eltérő vallásgyakorlásuk. A 18. század végén ügyeikkel külön városi tanácsos, az illír-biztos foglalkozott. (Kállay, 1977. 254.) A szerbek Székesfehérváron nemcsak a Rácvárosban laktak. A kereskedőket, kézműveseket vonzotta a forgalmasabb Belváros, a paraszti, szegényebb réteg életvitele, munkája szempontjából viszont a Rác utca és környéke volt kedvező. A székesfehérvári szerbek gazdagságát a tulajdonukban lévő ingatlanok, templomuk és annak berendezése, a kezükben lévő tőke és árumennyiség, az általuk létrehozott számos alapítvány egyaránt bizonyítja. Iskolájuk 1770-től 1899-ig működött. Pentelén az 1715-ös és 1720-as országos összeírás jóformán csak görögkeleti rácokat talált. (29 illetve 32 jobbágy) Az 1720-as évek közepétől viszont mind több a katolikus magyar, és rövidesen megszűnt a falu rác jellege. A községet utoljára 1783-ban említették Rácpenteleként. 1773-ban a 37 rác jobbággyal szemben már 101 magyar állt. A becslések szerint a rácok családtagjaikkal együtt kb. 250-en lehettek és a falu jobbágyságának legtehetősebb rétegét alkották. Számarányuknál jóval nagyobb mértékben birtokoltak szántóföldeket, téteket, igásállatokat.Településrészük itt is elkülönült a magyarokétól, de sorsuk bizonyos mértékig hasonlított azokéra. 1736-ban a szerződéskötéskor a falu földesura mindkét nemzetbelieknek azonos jogokat adott, illetve azonos kötelezettségekkel terhelte őkte. A rác és magyar jobbágyok pedig kötelezték magukat, hogy „jó szomszédságban és egyességben élnek". Adony mezőváros az 1720-30-as évektől vegyes, főleg német és rác lakosságú volt, hol a 18. században a kereskedelem a rácok és görögök kezében összpontosult. A rácok száma az 1807. évi Bánátban költözésükkel csökkent döntően. (Kállay, 1979. 48-52.) 1720-ban Ercsiben az összeírok néhány kivételtől eltekintve csak katolikus délszlávokat találtak. 133 egésztelkes jobbágy és 31 féltelkes zsellér àdta a lakosság zömét. (Hetényi, 1985. 78.) 582