Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
csak a meghívottak vagy a férfiak. Több helyen az ételfogyasztáshoz ének, ima, sőt zene, tánc, halottas játék kapcsolódott. A torban a halottról soha nem feledkeztek meg, igyekeztek engesztelni, részére is terítettek a hagyományos rend alapján tálalt ételekből. Idővel, a hiedelem elemeinek gyengülésével pusztán a hagyomány lett a szokás fenntartója. Területünkön, igaz átalakulva, megváltozott tartalommal napjainkig fennmaradt a tor, a halotti tor, a temetést követő közös étkezés. Korábban a rokonokat, a koporsóvivőket, a sírásókat (az utóbbiak azok, akik temettek) hívták meg az esti lakomára. Az elhunyt családtagja szólította meg az érintetteket: „Elvárunk ám estére, a halotti torra benneteket!" A pap a fent említett okoknál fogva szinte sehol nem volt részese a lakomának. A tor nagyságát az elhunyt vagyoni helyzete határozta meg. Egykor minden felnőtt halott után igykeztek tort rendezni, de szegényebb családoknál anyagi okokból nemegyszer elmaradt. Étrendjébe húsétel, tészta és bor tartozott. Legtöbb helyen baromfit vágtak, vagy disznóhúsból készült pörkütt, hozzá haluska (nokedli) vagy krumpliján, utána kalácsot és bort kínáltak. Némelyik háznál húslevessel kezdtek, a pörkölttel folytatták, a kalácson kívül más tésztafélét is sütöttek, hidegebb időben pálinkát adtak. Csákberényben még emlékeztek rá, hogy egykor a halott számára is terítettek. (Sárkány, 1966.) Az evés-ivás után elbeszélgettek a halottról, viselt dolgairól, a mindennapi eseményekről. Közben-közben a családtagok döbbenten eszméltek szerettük elmúlására, sírva emlegették: „Ement, mosmá nincs!" Egy-két óra elteltével a tor résztvevői szétszéledtek. Ám különösen régebben, nemegyszer a kínálgatás és fogyasztás nyomán jókedvre derültek, énekbe fogtak, nótára kerekedtek. A torból azonban nem így, hanem a hozzátartozókat vigasztaló, nyugtató szavakkal illett távozni. A napokon át tartó mély gyász, siratás, fegyelmezett magatartás a torral oldódott illetve szűnt meg. Ali. világháborút követően egyre csökkent a halotti torok száma, volt falu, ahol már alig tartottak. Az utóbbi egy-két évtizedben azonban a szűkebb család és különösen a más településről érkezett rokonság megkínálása érdekében majd mindenütt készítenek hidegen vagy melegen fogyasztható ételt. A meghívottak a temetés után rögvest a gyászoló család házához vonulnak, ott uzsonnáznak, vacsoráznak, beszélgetnek. A gyász és a visszajáró halott Az elhunyt személyt - mint utaltunk rá - a halál pillanatától fogva, tehát „miháncs meghat mingyá" gyászúták. A fájdalom kifejezésre juttatását, a gyászolók magatartását a közösség törvényei mellett az egyéni érzések határozták meg. A gyász mértékét megszabta a rokonsági fok, az elhunyt életkora, de a gyászoló neme, kora is. A legközelebbi hozzátartozót (nagyobb vagy felnőtt gyereket, szülőt, házastársat) általában egy évig gyászolták, a nagyszülőt, testvért kevesebb ideig, rendszerint fél évig. Az említett rokonsági körön kívül esőket hat hétig, illetve pár hétig, hónapig, szigorúan megjelölt időhatár nélkül. Századunkban a gyász már nem terjedt ki széles körre: az unokatestvéreket vagy a műrokonság fogalomkörébe tartozó keresztszülőket alig gyászolták. A gyermekek meggyászolása családonként eltérően alakult. Ott, hol több gyerek született, s különösen ha egyikük kicsi korában távozott az élők 491
