Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Aszegénynél viszont gyorsan, gúnyosan szólt a harang: „Ringyem-rongyom - cifitem, cafatom". A vagyon nélküli ember után ugyanis egykor csak értéktelen ingóságok, -rongyos ruhadarabok maradtak. • A koporsó A koporsót a temetésig terjedő nehéz időszak alatt készítették el, illetve hozattatták meg. A megrendeléssel helyi vagy környékbeli asztaloshoz, tislérhez, bognárhoz fordultak vagy valamelyik székesfehérvári temetkezési vállalkozónál vásárolták azt. (Róluk a palotavárosi szokásoknál szóltunk.) A hatszögletű, hasábalakú koporsókhoz előállítóik leginkább fenyőfát használtak. Készítették az időtállónak és erősnek tartott tölgyfából, valamint a módosabbaknak a szép erezetű diófából is. A koporsó színe jelezte az életkort. A legidősebbeknek feketére, a középkorúaknak barnára, ritkábban sötétbordóra, a fiataloknak, gyerekeknek fehérre festették. A díszítés arany vagy ezüst színű aplikáció lehetett. Egykor országszerte festetlen koporsókat használtak. Ali. világháború éveiben területünkön is temettek ilyen, vagy hamuval befeketített koporsóban. Csongrád, Hajdú, Pest, Borsod megyében és Erdély több helyén a múltban a fiatalok vagy a gyerekek koporsóját virágosra festették. A Dunántúlról is több adat van a színes virágozású koporsóra. Területünkön a virágos koporsó meglétét Babay Kálmán sárkeresztesi lelkésznek a századfordulón elmondott halottbúcsúztatói bizonyítják. Iskolás lány ravatala mellett mondta: „Vegyétek fel ezt a fehér, virágos koporsót ti temető, gyászruhás emberek!" Más alkalommal így szólt: „E koporsó koszorúkkal borított virágos fedele alatt egy ifjú nyugszik." (Babay 1908-09. II. 40,53) Csákberényben századunkban a koporsók zömét Tollas Gábor uradalmi asztalos, majd fia Tolla Brúnó (sz. 1909.) asztalos készítette, egykor főzött (gőzölt) tölgyfából, később általában fenyőből. Ritkán csinálták dióból, melyet politúroztak. Méretet nem vettek, hanem úgy állították elő, hogy felnőtt halottnál két méteres belseje legyen. A nagykorúakét sötétbarnára, feketére, a gyerekekét fehérre festették. Belülről túró és mész keverékével tömték el a deszkák közti rést, hogy a test bomlása esetén se folyasson. Rendszerint állt náluk készenlétben egy-két eladásra szánt koporsó. Csákváron Gies János és Szekeres László asztalosok, - az államosítást megelőzően egyidejűleg temetkezési vállalkozók - gyártották a koporsókat. Legjobb alapanyagnak a pácolt tölgyet tartották. A korosabbaknak fekete, a középkorúaknak bordó (arany díszítéssel), a fiataloknak fehér, a németajkúaknak szürke készült. (Fischer, 1965,13-14.) A hazaszállított koporsót, vagy ahogy az öregek tartották, a halott házát, a szoba közepére, két székre, hokedlire rakták. Hanyatt fektetve beletették a halottat, végsősoron úgy helyezték el, ahogy korábban feküdt. Immáron a koporsóban ravatalozták fel. Teste alá lepedő, feje alá újabban a koporsóval együtt járó forgáccsal, sziáccsal tömött párna került. Szemfödele korához illően fehér, szürke (hamuszínű) vagy fekete, ritkábban lila lett. Régebben és ott ahol a koporsóval együtt nem járt szemfödél vagy nem tudták azt megvenni, a háztartásban található ruhával, lepedővel, abrosszal terítették le a halottat. Iszkaszentgyörgyön a két világháború között a halott arcát horgolt kendővel fedték el. (Latabár, 1939.) A koporsóba az anya mellé fektették, vele együtt temették elhunyt csecsemőjét. 479