Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

volt a csókpénz, melyet az eljegyzés későbbi stádiumában, a vacsora után adott a vőlegény (illetve az apja) a menyasszonynak, azért mert megcsókolhatta, vagy mert csókot kapott tőle. A jegypénz és a csókpénz az 1930-as években tűnt el, még korábban mint a jegykendő. A jegygyűrű a nemességnél már a 18. században szerepet kapott, de a parasztságnál csak a 19. század közepén kezdett terjedni, s századunkban lett általános. A két tájegység községeiben jobbára az I. világháború után, de némelyik faluban csak az 1930-as években vált az eljegyzés, a jegyesség szükségszerű kellékévé. Eleinte csak a menyasszonynak vettek. Elterjesztésében a katolikusok jártak élen. Megfigyelhető, hogy a jegygyűrű, a karikagyűrű nem szorította ki azonnal a kendőt, egy ideig egymás mellett, párhuzamosan éltek. Az eljegyzés fontos járuléka volt a két család együttes lakomája. A vacsora után folyt a mulatság énekkel, néha zenével, tánccal, sokszor reggelig. A barkó néprajzi csoportnál az eljegyzés idején nagy zene-bonával kolompot, csengőt ráztak, ostort pattogtattak, rossz cserepeket törtek össze. (Paládi-Kovács, 1982.13.) A zajkeltés területünkön sem volt ismeretlen. Sőréden az ablak alá összegyülekezett legényeknek a násznagy ételt, de különösen italt, bort adott ki, ami után azok lűdöztek, ötöt-hatot lőttek. Fehérvárcsurgón a vőlegény barátai előbb be-benéztek az ablakon, és amikor meglátták, hogy az egyezség jeléül a két násznagy kezet fog, lövöldözéssel adták a falu tudtára az új szövetséget. (Hadházy, 1967.11.) Mohán kézfogókor az ablak alatt a legények kulcsba tett gyufaszállal durrogtattak, lűtek. Csákberényben a jókedv tetőfokán lövöldöztek. (Sárkány, 1966.) Csanádi Imre 1939-ben Zámolyon írott Jegy vivők с versében örökítette meg a kézfogóból a jeggyel a vőlegényes házhoz tartók csoportját. (1975.65.) „Nótás csapat vitte a jegyet a menyasszonyi keszkenőt; vitte, kézfogóból jövet, alig disznóhajtás előtt. Sokszoknyás, ünneplős leány forgatta, föl-fölnyújtva most, azt a csupa-gyöngy pántlika, háromsarkú papírdobozt. Itt is, amott is boly dúlt háznép, elállt kisajtót, kapukat, bámulni, amint muzsikásán, vonul a kézfogós csapat. Hogy ők a világ közepe, tudták, hogy most őket lesik, kopár, téli virradatban kik a cifra-szép jelet viszik. Elől legények, hátul lányok, -duhaj, boros hejehuja. Velük-bennük dehogy van reggel: éjszaka szédült mámora. 406