Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

A felsővárosiak az előző napokban a piacon vagy a Városháza terén, amikor találkoztak palotavárosi rokonaikkal, meghívták őket az ünnepre, a Fősőváros búcsújára. Közeli rokonok, komák nem maradhattak el. Az egyházi szertartás után a templom körül felállított sátraknál siflit, szentképet, kegytárgyakat vásároltak, majd mentek az ünneplő családhoz. A rokonság együtt költötte el az ebédet, mely természetesen bőséges volt: husieves, sűthus és az elmaradhatatlan fánk adta a gerincét. A fiatalok este a Sebestén-bálban vagy bucsubálban szórakoztak Ceni illetve Gász rezesbandájának polkájára, valcerére, csárdására, mazurkájára. (Pesovár é. n. 138.) A reggelig tartó bál ismerkedési alkalom volt, ahova mindegyik parasztnegyedből érkeztek. Magyarország leghíresebb Sebestyén-temploma elsősorban a Felsőváros, de egyben az egész település - így Palotaváros - szakrális parasztéletének tűzhelye volt. (Bálint 1976. 163.) Az egyházi szertartás, a búcsú, az ünnepi ebéd és a bál révén a palotavárosiak szorosan kapcsolódtak a templomhoz, illetve az ünnepi eseményekhez. Gyertyaszentülőkor (febr. 2.) vitték a Nagytemplomba a mézeskalácsosok sátránál vásárolt gyertyákat szentűtetnyi. Aki otthon a falra kívánta akasztani, az nagyobbat, mutatósabbat vett. A kisebbeket szekrényben tartották. Mint más szentelményékhez, úgy a szentűttgyertyához is számtalan hiedelem fűződött. Foganatosnak tartották gyógyításra, ha valaki megbetegedett a családban, ilyet gyújtottak, hogy felépüljön. A szenteltgyertya végigkísérte az embert élete során, s végezetül a halott mellett is meggyújtották. Gyertyaszentelő időjósló nap is volt. Kalendáriumi eredetű az a hiedelem, mely szerint ha a medve ezen a napon kijön a barlangjából, s meglátja árnyékát, akkor még tovább tart a tél. A palotavárosiak azonban inkább azt figyelték, hogy a 10 órai misén a napfény az oltárnál éri-e a papot. Ha igen, akkor még hófúvásra kellett számítani. A hiedelem mögött valószínűleg egy középkori deák szentencia húzódik. (Bálint 1976. 199-200.) A vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő időszak, a. farsang a Palotavárosban is a mulatságok, lakodalmak ideje volt. Ajelmezes alakoskodásnak nem maradt emléke a városrészben, de a mulatságoknak más, hagyományos formái léteztek. A farsangi szánkózás a magyarságnál már a korábbi évszázadokban kedvelt szórakozásnak számított. (Apor 1978. 73, 74.) A palotavárosi legények farsangban összeszedték a környékbeli lányokat és megszankóztatták őket. A szánkózás a mindkét nembeli fiatalok ismerkedési, szórakozási lehetősége volt. A csengőszóval, gyorsan sikló szán röpítette a 4-5 legényt, ugyanennyi lányt a réten keresztül vagy a város széléig. Sokan kimentek a Csucsoshegyig, ahonnét a közeli Öreghegy szőlőjének hajlékait (présházait) kereshették fel melegedni, bort inni. A város módosabb parasztpolgárai, iparosai azt tartották, „nem számít igazán fehérvárinak, akinek nincs az Öreghegyen szőlleje." Tény, hogy az ottani szőlők tekintélyes részét inkább a felsővárosi parasztság birtokolta, de a palotavárosiaknak is volt részük benne. Farsangban a lányok, legények, fiatal házasok szívesen felkeresték a pincéket. A szülőktől elkérték a kulcsot és fél éjszaka együtt mulattak. Gyakran kemencében sült libafertállyal és forgácsfánkkal csillapították éhségüket, melyre fehér bort ittak. (Lukács 1982. 6.) A szokás régi gyakorlatára 1664-es feljegyzés utal. (Karácson 1908. II. 48) „Farsang és fánk együtt járnak" - tartották. (SZ. 1887. II. 27.) Farsang utójján, 39